Lízingre már nagyon viszik a személyautókat

Óriásit ugrott egy év alatt a lízingre vásárolt személykocsik száma. Ennyi autót a járvány előtti években finanszíroztattak utoljára a vevők, akikért akciókkal és kedvezményes kamatokkal is versenyeztek az autókereskedők – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Más eszközöknél viszont látszik a vállalatok beruházási óvatossága, kivéve az építőipari gépek lízingjét, ami csúcsot döntött 2024-ben.

Megugrott a flottás finanszírozás

A lakossági és a vállalati gépjárműlízingben is nagyon komoly felfutás volt. A retail ügyfelek – azaz azok, akik autókereskedőknél egyedileg vásárolva lízingelnek – tavaly 419 milliárd forintnyi finanszírozást vettek fel autókra, motorokra és kishaszon-gépjárművekre, csaknem 20 százalékkal többet, mint 2023-ban. 

Ezzel párhuzamosan a flottakezelő cégek is több autót lízingeltek 2024-ben, ezek száma meghaladta a 11 100-at, ami csaknem 500 darabos plusz 2023-hoz képest. Értékben még ennél is nagyobb volt az ugrás, tavaly 106 milliárd forint lett a szerződéses összeg, 44 százalékkal több, mint 2023-ban, ami nem jelenti azt, hogy ennyivel drágább autókat vásároltak, mert az erősödő verseny és a piac stabilizálódása több esetben tette elérhetővé az alacsonyabb önerő melletti finanszírozást is ezen ügyfélkör számára, ezzel is növelve a finanszírozott összeget. 

A vállalatok óvatosak maradtak

Miközben az autóknál gyorsan bővült a piac, a többi lízingpiaci területen a vállalatok, akárcsak a bankhiteleknél, óvatosak maradtak. Az állami támogatások elmaradása, a programok visszaszorulása bizonyos ágazatokban lassulást hozott. A mezőgazdaságban jól látszik például, hogy a legtöbb támogatás, kedvezményes lízing- és hitelprogram 2022-ben volt, akkor 132 milliárd forintnyi eszközt finanszíroztak lízinggel. Ez az összeg már 2023-ban is csökkent, tavaly pedig már csupán 84,6 milliárd forint volt. 

A mezőgazdasági vállalkozások tehát kivárnak a beruházásokkal, amiben az is óvatosságra késztethette őket, hogy a csúcsinflációs évek és a sokat gyengülő forint jelentősen megdrágította számukra a gépeket. A többi ágazatban is óvatosak maradtak a vállalatok. A nagyhaszon-gépjárművek lízingje is visszaesett tavaly több mint 5 százalékkal 215 milliárd forintra. 

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo