Lesújtó: anyagi gondokkal küzd a magyarok háromnegyede

Az emberek nem pusztán hosszú életre vágynak, hanem hogy a megadatott időből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Nincs ez másképp a magyaroknál sem, a jó életminőség feltételei – így az egészség, de különösen az anyagi biztonság – tekintetében ugyanakkor komoly kihívásokkal küzdünk. Ezért pesszimistán tekintünk a jövőbe, sőt 28 százalék lehetetlennek látja megvalósítani, amit az élettől szeretne – derül ki az NN 2023-as „Longevity”, hosszabb várható élettartamra való felkészültségünket vizsgáló nemzetközi kutatásából.

A megkérdezettek 28 százalék-a mondta, hogy úgy érzi, anyagi helyzete miatt semmi esélyét nem látja, hogy megvalósíthassa, amit szeretne az élettől.

Csak a nyugdíj a biztos?

Mindezekkel együtt figyelemreméltó az állami nyugdíjrendszer iránti bizalom szintje: a megkérdezettek összesen 79 százalék-a bízik az első pillérben, de legalábbis abban, hogy később ő maga is részesülni fog ebben az ellátásban.

Sokan azonban már élnek a nyugdíj-előtakarékosság lehetőségeivel: így például már több mint 440 ezer nyugdíjbiztosítás szerződés van Magyarországon (MNB), ami 2017 óta majdnem duplájára nőtt. Az látható, hogy a nyugdíj-megtakarítások terén is erősödik azonban az „euroizáció” jelensége.

 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo