Lefelé tart, de még így is nagyon magasak az ipari termelői árak

Az ipari termelői árak márciusban az egy évvel korábbihoz képest 21,7 százalékkal növekedtek, az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal csökkentek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint márciusban az ipari termelői árak átlagosan 21,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 48,2, az exportértékesítéséi 8,8 százalékkal nőttek.

(Forrás: KSH)
(Forrás: KSH)

Az eltérő mértékű áremelkedést elsősorban az okozta, hogy az – alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő – energiaipar belföldi értékesítési árai jóval meghaladták az egy évvel korábbit, miközben az exportárai már csökkentek. Az ipari termelői árak növekedésében az alapanyagok drágulása és a forint – egy év alatt történt – gyengülése is szerepet játszott. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,9, az exportértékesítésiek 1,3 százalékkal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 1,2 százalékkal mérséklődtek. 

Márciusban tavaly márciushoz képest a belföldi értékesítés árai átlagosan 48,2 százalékkal nőttek, ezen belül a 65 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 21,2, a 30 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) – részben a hatósági ár szabályozásának módosításai következtében – 113 százalékos volt a drágulás.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 61,7, a beruházási javakat gyártókban 12,1, a fogyasztási cikkeket gyártókban 30,8 százalékkal emelkedtek az árak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo