Az első két-három hónap adatai a tavaly második félévi tendenciák folytatódását jelzik. Az ipari termelés februárban megegyezett a 2001. februárival, ami az előző hónapok csökkenése után viszonylag kedvező. Az első két havi termelés azonban összességében elmarad a tavalyitól. Az ipari export minimálisan nőtt - ezen belül a vámszabad-területeken visszaesett -, a belföldi értékesítés pedig csökkent. Az ipari foglalkoztatottak száma 2%-kal mérséklődött. Az építőipari termelés viszont továbbra is rendkívül gyorsan, februárban - részben néhány nagyértékű állami építkezés, pl. Nemzeti Színház, Budapest Sportcsarnok miatt - már 27%-kal bővült.
Januárhoz viszonyítva valamelyest élénkült a külkereskedelmi forgalom, de dinamikája így is jóval elmarad a tavalyitól. Még a kivitel nő gyorsabban, de az olló szűkül. A következő hónapokban a javuló világgazdasági konjunktúra hatására gyorsulni fog az export. Ugyanakkor a készletek feltöltése, az év egészében emelkedő állami beruházások és a rendkívül dinamikusan bővülő lakossági fogyasztás hatására az import lényegesen erőteljesebben emelkedik. Így a külső egyensúly romlik. Január-februárban a folyó fizetési mérleg hiánya már 0,4 milliárd euróval több volt a tavalyinál. Az államháztartás teljes hiánya idén is meg fogja haladni a GDP 5%-át.
A keresetek nominális növekedése a közszférában még gyorsulni is fog a tavalyihoz képest (a végrehajtott illetve ígért intézkedések szerint a 20%-ot is elérheti), miközben az infláció érzékelhetően csökken. Az üzleti szférában némi lassulás várható (13-14%-ra), így összességében 15% körüli béremelkedés valószínű. Ez a reálkeresetek 10%-hoz közeli, rendkívül gyors emelkedését jelenti. (Az első két hónapban a növekedés 11,5%-os volt.) A lakásberuházások céljára fölhasznált jövedelem emelkedik a leggyorsabban, de a fogyasztás is legalább 5%-kal bővül. A pénzmegtakarítási ráta tovább csökken.
Az infláció júniusig tovább mérséklődik. A belföldi üzemanyagárak a világpiaci olajár-növekedés és a már bejelentett adóemelés következtében emelkednek. A reálfelértékelődés fokozatosan „előjövő” hatása ezt nem tudja ellensúlyozni. A fagykárok magas gyümölcs-árakat valószínűsítenek. Mindezek és az alacsony 2001. második félévi áremelkedések hatása miatt az infláció mérséklődésének folyamata 2002 közepén megáll, ekkortól az árindex 5-6% között fog ingadozni.
A munkanélküliségi ráta ugyan kedvezőbb az előző év hasonló időszakáénál, de a nyár vége óta emelkedik, a foglalkoztatottak száma pedig az egy évvel korábbinál is alacsonyabb, s mintegy 70 ezerrel kevesebb a nyár végi csúcspontnál.
Lassú növekedés - romló egyensúly
A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a gazdasági növekedés lassulása az egyensúly romlásával párosul. Az ipari termelés és az export az év egészében ugyan kedvezőbben alakul, mint az első hónapokban, de dinamikája így is elmarad a tavalyitól. Ugyanakkor rendkívül gyorsan növekszik a lakosság jövedelme és ezzel fogyasztása. A külső hiány már jól érzékelhető növekedése folytatódni fog. Az infláció éves átlagban és az év végén is valamivel alacsonyabb lehet a mostaninál.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.

Dagad a magyar kémbotrány, Magyar Péter szerint valóban érkeztek magyar kémek Brüsszelbe
Nemzetközi botrány felé közeledünk?

Csak nálunk vannak árrésstoppok, mégis Magyarországon a legmagasabb a térségben az élelmiszerinfláció
Rejtélyes a magyar infláció.