A jegybanknak várhatóan már nem kell újra kamatot emelnie, hogy egyensúlyban tartsa a piacokat –áll a Reuters legfrissebb elemzésében -,, de a következő hetekben az elemzők szerint nem is csökkenti fő kamatát, amely a legmagasabb a 2004-es EU-csatlakozók közt. Az elemzők továbbra is magasabbra várják az államháztartási hiányt idén és jövőre a kormány által prognosztizáltnál. Az inflációs előrejelzések a jósolt árfolyamszintek lejjebb kerülése ellenére sem emelkedtek jelentősen, és a jegybank inflációs célját továbbra is teljesíthetőnek véli a piac. A költségvetési sarokszámok fogadtatása azonban vegyes volt: vannak elemzők, akik a piaci árfolyamingadozások visszatérésétől tartanak.
(Megjegyzések: A felmérés eredményei jórészt tükrözik a kormány szerdai bejelentéseinek hatását a 2008-as eurobevezetésről és a 2004-es költségvetési tervekről. Számos részlet a költségvetésről azonban csak szerda késő délután került napvilágra, ezért a tervek megemésztéséhez valószínűleg további időre van szüksége a piacoknak.Júliustól az átlagos előrejelzés helyett az előrejelzések középértékét tekintjük piaci konszenzusnak, összhangban a G-7 országok indikátoraira vonatkozó előrejelzési gyakorlat változásával a Reutersnál)
A forint és az állampapírpiacok a következő hónapokban az elemzői előrejelzések szerint lassan magukhoz térnek júniusi árzuhanások után.
Az állampapírhozamok a jövő év végéig visszatérhetnek a korábban valószínűsített szintekre, az árfolyameséseknek a forintra gyakorolt hatását azonban tartósnak vélik az elemzők. Az árfolyamnak a következő másfél évre előrevetített pályája a júniusi és a júliusi felmérésekben mindösszesen több, mint öt százalékkal szállt lejjebb az euro ellen.
A konszenzus jelen pillanatban 261.50-es árfolyam az euro ellen augusztus végére – tehát valamivel erősebb a szerdai 263 körüli zárásnál -, 259.00 az év végére és 252.50 a jövő év végére. Ebből az látszik, hogy az elemzők többsége szerint csak az év vége felé erősödik vissza a forint a kormány és a jegybank által kívánatosnak tartott 250 és 260 közti sávba, és annak is csak a szélére.
Célkeresztben a költségvetés
A korábbi előrejelzésekhez képest gyengébb árfolyampálya nem vezetett az inflációs előrejelzések jelentős megugrásához.
Júliusra az éves visszatekintő infláció a konszenzus szerint tovább emelkedik, a májusi 3.6 százalékos mélypontról és a júniusi 4.3 százalékról 4.7 százalékra. Az előrejelzés ugyanakkor 2003 decemberre és 2004 utolsó hónapjára is 15 bázisponttal emelkedett: 4.9, illetve 4.3 százalékra. Az előző ugyan felette van az MNB 4.5 százalékos céljának, de a fő célnak tekintett 2004 végi horizonton az előrejelzés még mindig belül van a jegybank 2.5-4.5 százalékos célsávján.
Ennél jóval kevésbé optimista a piac az államháztartási hiány célokkal kapcsolatban. Voltak olyan elemzők, akik a pénzügyi piaci árzuhanások visszatérésétől tartva meglehetősen szkeptikusan fogadták a 2003-as és a 2004-es deficitcélok emelését a korábbi elképzelésekhez képest, a GDP 4.5 százalékáról 4.8 százalékra, illetve 3.5 százalékról 3.8 százalékra.
“A kormány és az MNB igazi bajt főznek,” – írta Christian Carrillo, a Barclays Capital londoni elemzője. “Ez ismét a következetlen gazdaságpolitika, ami további egyensúlytalanságot teremt. Hihetetlen, hogy kihagyták ezt az újabb alkalmat is, hogy zöldágra vergődjenek a piaccal.”
Más elemzők mégis a piacok lehiggadását tartják a valószínűnek, ugyanakkor a piac egésze a deficitcélok túllövésére számít: a konszenzus 2003-ra 5.4 százalék, 2004-re pedig 4.2 százalék. A túlszaladás az előrejelzésekből következtetve a várakozások szerint nem a téves 2004-es makrogazdasági feltételezésekből eredhet: a 3.6 százalékos jövő évi GDP-növekedési konszenzus, illetve a 4.3 százalékos átlag infláció előrejelzés közel állnak a kormány számaihoz: 3.5, illetve 4.5-5.0.
Euró-aggodalom
Több elemző szerint az államháztartási hiány körüli bizonytalanság életben tartja az aggodalmakat az eurocsatlakozási menetrend hitelessége körül is.
“Azt mondják, hogy egy választási évben elérik majd a három százalékos deficitcélt,” mondta Charles Robertson, az ING Bank londoni elemzője. “Magyarország sohasem szokta elérni a költségvetési célját választási évben. Miért hinné ezt el valaki?”
László Csaba pénzügyminiszter közlése szerint a kormány a tervezett 2004-es 3.8 százalékos szintről 2005-ben a GDP 2.8 százalékára, 2006-ban pedig 2.5 százalékra tervezi csökkenteni az államháztartás hiányát.
A felmérésben kevés elemző adott előrejelzést az euro bevezetésének várt időpontjára. Hat elemzőből négy reálisnak tartotta a 2008-as dátumot, közülük egy azonban inkább 2008 július 1-re számít, mint január 1-re, ketten pedig egy-két éves késést valószínűsítettek. Az eurozóna bővítése során még nem akadt ország, amely elvétette volna csatlakozási céldátumát.
Az európai árfolyamrendszerhez (ERM-2) való csatlakozást illetően hétből négy elemző tartotta reálisnak a kormány 2004-es előrejelzését, és hárman itt is egy-két éves csúszásra számítanak. Az ERM-csatlakozás időpontját és a forintparitás árfolyamát az új sávban az Európai Unióval egyetértésben határozhatja majd meg a kormány.
Az ERM-paritás előrejelzésére csak két elemző vállalkozott. Szerintük az eurorátát a jelenlegi paritásnál, 282.36-nál mintegy 10 százalékkal erősebb szinten, 252 körül állapítják majd meg.
Lassú konszolidálódás (Reuters)
A Reuters júliusi elemzői felmérése szerint a következő hetekben-hónapokban folytatódik a magyar piacok lassú konszolidálódása a júniusi sokk után. A forint az év végére visszaerősödhet a jegybank és a kormány megjelölte sávba, de csak a tetejére.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett
Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.
Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.