Lakásstatisztika

2003-ban 35 és félezer új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságok, s több mint 59 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján. A használatba vett lakások száma 13%-kal, az új lakásépítési engedélyeké 22%-kal több, mint az előző évben volt.

200. IV. negyedévében 39%-kal több új építési és 28%-kal több használatbavételi engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. Ez a fellendülés azt eredményezte, hogy 1986 óta egyetlen évben sem adtak ki annyi új lakásépítési engedélyt, mint 2003-ban, s 1991 óta nem volt olyan sok befejezett lakás, mint ebben az évben. Mindebben szerepet játszott, hogy a lakáspolitikában az év második felében bekövetkezett, illetve beígért változások az év utolsó három hónapjában hirtelen lendületet adtak a lakásépítésnek. A látványos mennyiségi növekedés a lakásépítés szerkezetében, minőségében nem hozott lényeges módosulást, a lakásépítés jellemzői hasonlóak az előző évihez.

A 2003-ban használatba vett lakások közel kétharmadát (62%) a lakosság, közel egyharmadát (31%) vállalkozások építtették, s 4% az önkormányzati építkezések aránya. A többségében saját használatra épült lakások mellett 11 és félezret értékesítésre szántak, s 1600 a bérlakások száma. A községi építkezések kivételével mindenütt építőipari főtevékenységet végző szervezetek végezték a kivitelezések nagyobb részét (országos átlagban 59%-át), lakossági házilagos kivitelezéssel épült az új lakások 35%-a. A lakások átlagos alapterülete 95 m2, s 412 nap volt az átlagos kivitelezési idő, ami egy hónappal rövidebb, mint 2002-ben. Magas közművesítettség kapcsolódik az újonnan épített lakásokhoz: a 98%-os közüzemi vízellátottság mellett 91%-os a vezetékes gázellátás és 78% a közcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások aránya.
























































Településtípus



Kiadott új lakásépítési engedélyek



Használatba vett lakások



2002





2003




2003 a 2002. évi
%-ában



2002





2003




2003 a 2002. évi
%-ában



Budapest



10 219



11 847



115,9



6 473



6 313



97,5



Megyei jogú városok



10 960



15 814



144,3



7 671



9 140



119,2



Többi város



13 123



15 971



121,7



8 182



10 049



122,8



Községek



14 460



15 609



107,9



9 185



10 041



109,3



Összesen



48 762



59 241



121,5



31 511



35 543



112,8





A 2003-ban megszűntközel 5600 lakás 14%-kal több, mint az előző évben. Leginkább az új építkezések miatt nőtt a lakásmegszűnések száma, s egyben ez jelenti a megszűnések legfőbb okát is.

2003-ban 5,4 millió m2 lakóépület és 4 millió m2 nem lakóépület beépítésére adtak ki építési engedélyt. Míg a lakóépületeknél ez 23%-os, a nem lakóépületeknél 13%-os növekedést jelent. A kiadott új engedélyek alapján 1 millió m2-rel nagyobb alapterület beépítésére kerül sor a lakóépületeknél, mint 2002-ben, a növekedés fele a három és többlakásos

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo