Lakásbiztosítás: legyen résen, ha ilyen ingatlana van!

Három lakástulajdonosi csoportnak kifejezetten érdemes átnézetnie a lakásbiztosítását a márciusi kampány során a Grantis szerint.

Az ikerházban lakóknak érdemes összefogni

Egyedülálló lehetőséget teremt a március lakásbiztosítási kampány az ikerházakban lakóknak. A Központi Statisztikai Hivatal a független alkusz kérdésére elmondta: Magyarországon meglepően sokan, 233 600 háztartásban 575 716 személy lakott ikerházban vagy sorházban Magyarországon 2022-ben.

Számukra egészen különös helyzetek állhatnak elő, ha külön biztosítónál vannak az ikerházak lakásbiztosításai, és még a biztosítási összegek is nagyban eltérnek.

Például egy tetőkár esetében az egyik ház biztosítója téríthet úgy, hogy a legmodernebb cserepek kerülnek fel a tetőre, míg a másik ház biztosítása lehet, hogy csak bontott építőanyagokra elég, ráadásul eltérő színben és minőségben.

Kik vigyázzanak? (Fotó: Depositphotos)
Kik vigyázzanak? (Fotó: Depositphotos)

Az ikerházak esetében lényeges, hogy egységes arculatot hordozzanak, ezért mindkét fél érdeke az esztétikum, és ezáltal a forgalmi érték fenntartása.

Közös fal, közös ügy

Az ikerházaknál még számos kapcsolódási pont van. A 90-es években épült ingatlanok például még közös fallal is rendelkeznek, ami vitára adhat okot, ha különböző biztosítók adják a fedezetet. Régebbi építésű iker-, és sorházaknál közösek lehetnek a csövek, a villanyvezeték és a lemez kerítés is. Hogyha a másiknak véletlenül kárt okozunk, például egy falfúrás vagy csőtörés következtében, akkor a felelősségbiztosításunk fedezi ezeket a költségeket.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo