Külkereskedelmi termékforgalom - ár- és volumenindexek 2003 jan.-szept.

2003 I–III. negyedévében a kivitel volumene 5%-kal, a behozatalé 9%-kal haladta meg az előző év azonos időszaki szintet. Mind az export-, mind az importárindexek közel másfél százalékos forintárszint-csökkenést jelez-nek. A forint – az euróhoz viszonyított 3%-os gyengülés, valamint a dol-lárhoz viszonyított 15%-os erősödés következtében – összességében 1%-kal értékelődött fel az előző év első kilenc hónapjához képest.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az árfolyamindexek alapján a forint az első negyedévben 4%-kal, a másodikban 2%-kal volt erősebb, míg a harmadik negyedévben 3%-kal gyengébb, mint az előző év azonos negyedévében. A forgalomban meghatározó súlyú euróval szemben a forint átlagárfolyama 2003 első negyedévében stagnált, a másodikban 1, a harmadik negyedévben pedig 6%-kal csökkent. A mintegy 14%-os arányt képviselő dollárhoz képest ugyanezekben az időszakokban a forint árfolyama magasabb volt, mint egy évvel koráb­ban, az első és a második negyedévben mintegy 17-18%-kal, míg az utolsó negyedévben csupán 7%-kal.

A kivitel volumene az előző év azonos időszakához képest minden negyedévben bővült: az első negyedévben 3, a másodikban 1%-kal, míg a harmadik negyedévben 10%-kal. Ezen belül a videojátékokat tartalmazó feldolgozott termékek forgalma az első két negyedévben – a magas bázishoz viszonyítva – mintegy 10%-kal maradt el az előző év azonos időszaki szinttől. A harmadik negyedévben – a bázishatás megszűnésé­vel – 6%-os növekedés következett be. A gépek és szállítóeszközök kivitele mindhárom negyedévben meghaladta a bázisidőszaki szintet: az első és a harmadik negyedévben 13, illetve 11%-kal. Az április–júniusi időszakban – szintén a magas bázisidőszaki exportnak betudhatóan – mérsékeltebb, 7%-os növekedés következett be.

Az időszak egészét tekintve a kivitel volumene 5%-kal nőtt: ezen belül a forgalomból közel 75%-kal részesedő Európai Unióba ennél mérsékeltebben, 2%-kal. A tagállamokba irányuló gépexport mintegy 7%-kal haladta meg a 2002. január–szeptemberi szintet: jelentősen bővült az energiafejlesztő gépek, az irodagépek, valamint a villamos gépek kivitele. Az országcsoportba irányuló feldolgozott termékexport ezzel szemben 10%-kal visszaesett. Csökkenő mértékben ugyan, de továbbra is érezteti hatását a video­játék-termelés és -export 2002. júniusi be­szüntetése. Az élelmiszerexport 9%-kal emelkedett. Jelentős bővülés következett be a hús és húskészítmények, a zöldség és gyümölcs, valamint az állati takarmányok forgalmában. A gabonaexport ezzel szemben visszaesett: búzából a 2002. január–szeptemberi mennyiség alig több mint 40%-át, kukoricából pedig mintegy 80%-át szállítottuk az Európai Unióba.

A közép- és kelet-európai országokba irányuló kivitel 18%-kal nőtt. Az országcsoport exportrészaránya ezzel párhuzamosan 2 százalékponttal 16%-ra emelkedett. A gépek és szállítóeszközök forgalma 46%-kal haladta meg a bázisidőszaki szintet. (Forintértékét tekintve több mint kétszeresére nőtt az Oroszországba, valamint Szlovákiába irányuló gépkivitel.) Az árufőcsoporton belül az energiafejlesztő gépek, valamint a közúti járművek forgalma több mint 40%-kal bővült, a villamos gépeké közel 50%-kal, míg a mobiltele­fonokat is tartalmazó híradás-technikai termékek exportja több mint 80%-kal haladta meg­ a 2002. január–szeptemberi szintet. Az élelmiszerek forgalma – elsősorban a gabonaexport megélénkülése kö­vetkeztében – az előző év azonos időszakához viszonyítva 4%-kal emelkedett.

A fejlődő országokkal lebonyolított export volumene szintén számottevően nőtt, 16%-kal. A forgalom 72%-át kitevő gépek és szállítóeszközök körében 22%-os volumenbővülés következett be: az irodagépexport drasztikus (közel 70%-os) visszaesését a híradás-technikai eszközök forgalmának több mint 100%-os növekedése ellensúlyozta. A dinamikus forgalombővülés ellenére a fejlődő országokba irányuló kivitel csupán 4%-kal ré­szesedik az exportból.

A behozatal volumene 2002. negyedéveihez viszonyítva folyamatosan bővült, az első negyedévben 5%-kal, a másodikban 9%-kal, a július–szeptemberi időszakban pedig 14%-kal. Ugyanilyen növekedés tapasz­talható mind­három, a forgalom szempontjából meghatározó árufőcsoportnál, a gépek és szállítóeszközök, a feldolgozott termékek, valamint az energiahordozók forgalmában is.

Az időszak egészét tekintve a forgalom bővülése 9% volt: az Európai Unióból származó import 6%-kal, míg a 18%-os forgalmi súlyú közép- és kelet-európai, valamint az importból közel ugyanilyen arányban részesedő fejlődő országok esetében 12, illetve 16%-kal nőtt a behozatal. Az Európai Unióból származó gépimport 6%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet: számottevően bővült az energiafejlesztő gépek, a közúti járművek, valamint a szivattyúkat és kompresszorokat tartalmazó általános rendeltetésű gépek forgalma, míg a villamos készülékek importvolumene az előző év azonos időszaki szinten stagnált. A feldolgozott termékek forgalma 5%-kal bővült: a legjelentősebb, közel 20%-os növekedés a gyógyszerimportban volt, emellett nőtt a műanyag alapanyagok és késztermékek, a papíráruk és a fémtermékek forgalma is. A textilfonalak és szövetek behozatala viszont mintegy 7%-kal csökkent.

A Közép-és Kelet-Európából származó importban 18%-kal nőtt a gépek és szállítóeszközök, valamint 12%-kal a feldolgozott termékek és az energiahordozók behozatala. A gépimporton belül az energiafejlesztő és a villamos gépek, a feldolgozott termékek közül a nyomdai termékek, a ruházati cikkek és a műanyag-késztermékek forgalma nőtt számottevően. Az energiahordozók közül a földgáz importja közel 20, a nyers kőolajé 5%-kal haladta meg az egy évvel azelőtti mennyiséget.

A fejlődő országokból származó import mintegy 70%-ban villamos készülékekből, irodagépekből és híradás-tech­nikai eszközökből tevődött össze. Az első két árucsoport forgalma néhány százalékkal elmaradt az előző év azonos időszaki szinttől, míg a híradás-technikai eszközöké – az exporthoz hasonlóan – közel 100%-kal nőtt.

A negyedéves külkereskedelmiár-indexek júniusig az exportban és az importban egyaránt az árfolyamindexhez közeli forintárszínvonal-változást mutattak, ami azt jelenti, hogy a külkereskedelmi forgalom az előző év azonos időszaki devizaárszinten bonyolódott le. A harmadik negyedévben – a gépek és szállítóeszközök árszintcsökkenése következtében – a kivitel devizaárszintje 3%-kal, a behozatalé 2%-kal csökkent.

A 2003. január–szeptemberi kivitel forintban mért árszínvonala a gépek és szállítóeszközök körében 4%-kal csökkent. Ezen belül a fejlődő országokba irányuló kivitel árszintje – döntően az alacsony dollárárfolyam hatására – 10%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A feldolgozott termékek, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek kivitele 2%-kal magasabb forintárszinten bonyolódott le, mint 2002 január–szeptemberében. Behozatalban a gépek és szállítóeszközök árufőcsoportban szintén 4%-os volt az árszintcsökkenés. Ezen belül az Európai Unióból származó gépimport árszínvonala nem változott. Ebben az is szerepet játszott, hogy a forgalom mintegy 90%-a erősödő devizában, euróban bonyolódott le. Energiahordozó-importunk árszínvonala 5%-kal magasabb volt, mint 2002 január–szeptemberében. Ezen belül mind a kőolaj, mind pedig a földgáz átlagára közel 4%-kal, a kőolajtermékeké ennél jelentősebb mértékben nőtt.

Megjegyzés: A KSH évközi tájékoztató kiadványaiban közölt, az iparstatisztika és a külkereskedelem-statisztika szerinti exportértékesítési volumenindexek a 2003. év eddig eltelt időszakában a korábbi­akban megszokotthoz képest nagyobb mértékben térnek el egymástól. Az eltérések okainak feltárása megtörtént, az ezzel kapcsolatos tájékoztató 2003. november 14-én megjelent – Ipar, 2003. szeptember című gyorstájékoztató – függelékében és a KSH internetes honlapján található.

Kapcsolódó, letölthető táblázatok (Word formátum)

Kapcsolódó táblázatok -Excel

Véleményvezér

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint 

Csökken a normativitása a magyar társadalomnak.
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség

Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség 

Vége az Európai Unió elnéző magatartásának.
Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában

Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában 

Tragikusan teljesít az Orbán-kormány.
A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo