Kidobnak egy céget a Budapesti Értéktőzsdéről

Az MNB előírta az OTT-ONE Nyrt. részvényeinek október 2-ától való törlését a tőzsdéről. Az OTT-ONE az ismétlődő jegybanki intézkedések ellenére sem tette közzé három éves és egy féléves jelentését, s nyilatkozata szerint ezt a jövőben sem tudja pótolni. Mindezek súlyosan veszélyeztetik a befektetők jogos érdekeit és a tőkepiacokba vetett bizalmat.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az OTT-ONE idén februárban ütemtervet nyújtott be az MNB-hez, amelyben vállalta, hogy sikeresen megválasztott könyvvizsgálójával együttműködve legkésőbb augusztus végéig közgyűlése elé terjeszti hiányzó jelentéseit. Ezt követően ugyanakkor a kibocsátó a 2022. évi pénzügyi évről szóló éves jelentését sem publikálta a törvényi határidőben és tartalommal. Emiatt az MNB 7 millió forint összegű felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a kibocsátót.

A hiányzó éves jelentések közzététele – az ehhez szükséges auditori jelentések hiánya miatt – a kibocsátó által vállalt menetrend szerint nem történt meg, csakúgy, mint a 2022. évi I. féléves jelentés publikálása sem. A kibocsátó az MNB részére megküldött adatszolgáltatásaiban és nyilvános közzétételeiben ugyanakkor súlyos likviditási problémáiról adott tájékoztatást. A kibocsátó augusztus 30-i közgyűlésén nem született megoldás a társaság súlyos problémáira. Az OTT-ONE szeptember 7-i, az MNB-nek elküldött nyilatkozata alapján fizetésképtelenné vált, működését – így tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítését − a jövőben nem tudja biztosítani.

A kibocsátó mindezek alapján jelenleg tehát nem rendelkezik a 2019., a 2020. és a 2022. pénzügyi évekről készített éves, továbbá a 2022. pénzügyi év első félévéről készített féléves jelentéssel, ezek hiányában pedig a tőzsdei forgalmazás visszaállítása sem lehetséges. Az OTT-ONE tőzsde működését jól jellemzi, hogy a működésével összefüggésben az MNB-nek az elmúlt időszakban a számvitel rendjének megsértése, csalás és tiltott piacbefolyásolás gyanújával kellett büntetőeljárást kezdeményeznie.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo