A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idáig négy megyében – Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok – végzett felmérést a minimálbér megemelésének vállalkozásokra gyakorolt hatásáról. A megkérdezett 500, a magyar gazdaság szerkezetét viszonylag jól reprezentáló vállalkozás közel felénél okozott gondot a minimálbér kötelező megemelése, bár a megkérdezésből az is kiderült, hogy azok a pesszimista várakozások, amelyek ezzel kapcsolatban korábban felmerültek nem látszanak beigazolódni.
A felmérés alapján megállapítható, hogy a gazdaság egyes területein az emelés közvetlen és közvetett hatásainak kompenzálására szükség van – hangzott el a kamarai sajtótájékoztatón. A főbb feszültségpontok a mikro és kisvállalkozási szektorban, az élő munkaigényes ágazatokban, az elmaradott térségekben működő foglalkoztatóknál, valamint iparágakat vizsgálva főleg a könnyűipari ágazatban jelentkeztek. Ezeken a területeken a minimálbér által okozott költségnövekedés a létszámleépítés veszélyén túl akadályozza a fejlesztési eszközök képződését és rontja a vállalkozás versenyképességét.
A helyzet jelenlegi és jövőbeli kezelésére a kamara a mai nappal egy öt pontból álló csomagot nyújt át a kormánynak. Ebben javasolja egy, a gazdasági minisztériummal közös munkacsoport felállítását a vállalkozások helyzetének áttekintésére és a valós feszültségpontok kezelésére, valamint egy olyan szabályozás bevezetését amely – bizonyos szempontok alapján – támogatás igénybevételét tenné lehetővé a vállalkozásoknak.
A benyújtott javaslat nem általános kompenzáció bevezetésére tesz kísérletet, hanem konkrétan az 50-100 főt foglalkoztató, elmaradott térségben tevékenykedő vállalkozások megsegítését célozza, összhangban a foglalkoztatási és az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény előírásaival. Az MKIK javaslata szerint a támogatás alapja és technikája a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészéből való többletköltség – egészség és nyugdíjbiztosítási járulék, munkaadói járulék, egészségügyi hozzájárulás – pályázat útján való visszatérítés igénylés lehetne.
A mostani javaslat kidolgozásában a munkaadói szervezetek nem vettek részt, de a hét elején történt kamarai egyeztetés hatására várhatólag kidolgozásra kerül egy együttműködési szerződés a reprezentációs, a helyiséggazdálkodási, valamint a közbeszerzési törvény hatásvizsgálatát illetőleg.
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
Véleményvezér
A francia elnök szerint a kis nemzeti vállalatok versenyképtelenek a nagy globális cégekkel szemben
A francia elnök keményen beszólt az európai gazdaságpolitikának.
Az osztogató-fosztogató állam nagyon drága
A kormány tavalyi, többször módosított hiánycélja sem teljesült.
Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják
Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben
Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között
A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?
A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.