Jönnek a kellemetlen adatok!

Újabb kellemetlen amerikai makrogazdasági adatokat tettek közzé csütörtökön délután: a vezető amerikai gazdaságkutató konjunktúraindexében jelzett számottevő romlást, a kormányzat a foglalkoztatottságban.

Októberre a Conference Board amerikai gazdaságkutató csoport közzétette vezető konjunktúramutatóját, a leading indicators-t, amely elsősorban az elkövetkezendő fél év kilátásaira vonatkozó jelzőszám. A csoport 0,8 százalékpontos csökkenést számolt ezen mutatóban, melyik így 99,6 pontra ment le. Szeptemberben még mutatójában 0,1 százalékos növekedést mért, bár azt megelőzően a nyári hónapokban az októberi adathoz közeli gazdasági visszaesést jelzett.

A vártnál valamivel nagyobb októberi "romlást" elsősorban a részvényárak, az építési engedélyek és a fogyasztói várakozások negatív irányzatával indokolták, illetve a gazdaság zsugorodásának gyorsulásával.

A nap során az amerikai munkaügyi minisztérium is egy igen kedvezőtlen adatot hozott nyilvánosságra, mely szerint az elsőként munkanélküli segélyért jelentkezők száma a múlt héten 542 ezerre nőtt a megelőző hét 515 ezer fős adata után. Az elemzők már némi javulást, azaz a kérelmezők számának csökkenését várták 505 ezerre.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo