Jók a magyar gazdasági kilátások

Magyarországon kiegyensúlyozott és tartósan magas ütemű a gazdasági növekedés, a kedvező folyamatok fennmaradását a külső környezet is támogatja – mondta Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Olivier Blanchardot, az Amerikai Közgazdasági Társaság elnökét.

A nemzetgazdasági miniszter a megbeszélésen kiemelte: Magyarország az uniós átlag feletti növekedésnek köszönhetően vonzó célpont a befektetők számára. Ezt többek között a bővülő beruházások is alátámasztják, mindennek eredményeként folyamatos Magyarország felzárkózása a legfejlettebb országokhoz.

Varga Mihály hozzátette: a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően hazánkban jelentős béremelkedés valósult meg, amely kedvező hatást gyakorol a fogyasztásra.

Olivier Blanchard közgazdász professzor a Peterson Institute vezető kutatója, a Harvard Egyetem és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) tanára is volt. A Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdászaként 2008 és 2015 között dolgozott.

A Moody’s szerint jól kezdtük az évet
Erőteljes növekedéssel alátámasztott stabil hitelképességgel kezdik 2018-at Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett éves térségi jelentésében.
 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo