Jobb a kezdő szakmunkások megítélése

Az idén várhatóan több kezdő szakmunkást alkalmaznak a kkv-k, akiknek 2001-hez mérten növekedett a bizalma a pályakezdőkben.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Gazdaság és Vállalkozáselemzési Intézet tavaly őszi felmérésében 3196, döntően mikro-, kis- és középvállalkozás vett részt, akik közül 1400 cég oktat tanulószerződéssel szakiskolai tanulókat. A kamara tapasztalatai szerint a legtöbb tanulót a mikrovállalkozások fogadják.

A felmérés adatai szerint az elmúlt két évben a vállalkozások 23,1 százaléka alkalmazott pályakezdőt, és a végzettek 44 százalékával létesítettek munkaviszonyt tavaly. A megkérdezett cégek képzéssel foglalkozó szakemberei, illetve vezetői pozitív változást érzékelnek a számítógépes ismeretek, az idegen nyelv ismerete, a szakmai elméleti alapok és a gyakorlati jártasság, valamint munkakultúra és az együttműködési képesség terén 2001-hez viszonyítva. Ezeken a területeken egy 1-től 5-ig terjedő skálán értékelve 2005-ben - az idegen nyelvtudás kivételével - 3,5-4 közötti átlagos osztályzatokat kapunk a 2001-es 2,8-as és 3,6-os átlagokhoz képest. Az értékelések összevont átlaga 3 egészről 3,5-re nőtt az elmúlt öt évben. A vállalkozások 44 százaléka elégedetlen viszont a kezdők idegen nyelv tudásával, a fiatalok készségei és ismeretei közül ezt ítélték meg legnegatívabban a válaszadók.

A vállalkozások 44,2 százaléka tartja megfelelőnek a tanulók, 50,3 százaléka pedig a végzettek elméleti felkészültségét. Leginkább a számítógépes, legkevésbé a gazdasági és a korszerű műszaki ismeretekkel, az idegennyelv-tudással, illetve a számolási készségekkel voltak elégedettek a munkáltatók. Szerintük fejleszteni kellene az iskolai tanműhelyek technológiai hátterét is. A vállalatok szerint megfelelő a pályakezdők együttműködési készsége, munkafegyelme, viszont az önálló munkavégzés képességén még javítani kell.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo