A fogyasztói árak tavalyi sokkszerű emelkedése, s az idén várható tetőzése felveti a kérdést, hogy az MNB helyesen teszi-e, ha magas kamatokkal védekezik az áremelkedés ellen, vagy inkább a növekedés gyorsítására kellene inkább a hangsúlyt helyeznie? Sokáig inkább a növekedést pártolta a monetáris politika, maga is hozzájárulva a túlkereslethez (növekedési hitelprogramok, gyenge forint). A gyorsuló áremelkedés azonban visszatérítette a jegybankot a hagyományos terepére, a forint védelmére.

Az MNB monetáris politika 2021-22-ben széles bázison próbálta fékezni a keresletet, majd amikor ezek nem jártak sikerrel, a kamatemelés fegyveréhez nyúlt. Ennek számos előnye van a kereslet visszafogása tekintetében. Egyrészt a hitelfelvételek drágításán keresztül csökkenti a túlfogyasztást, másrészt a magas kamatok a megtakarításokat is ösztönzik, amely hozzájárul ahhoz, hogy a kereslet egy része később valósuljon meg.

De van egy harmadik hatása is a magas kamatoknak: növeli a rövidtávú tőkebeáramlást (főleg az állampapír piacra, amely leköveti az MNB kamatdöntéseit). Ennek hatására pedig erősödik a forint a külföldi pénznemekhez (euró, dollár stb.) képest, ami olcsóbbá teszi az importot, s így hozzájárul az árak mérsékléséhez.

A GKI makro modellje segítségével megvizsgálta, hogy a fel- és leértékelődés hogyan hat a fogyasztói árindexre. Ehhez egy statisztikai modell alkottunk, mivel az figyelembe veszi az időbeli késleltetéseket is a hatások vizsgálatánál. Ez alapján megállapítható, hogy a forint árfolyamának változása 2-3 hónapon belül megjelenik a fogyasztói árindexben és 5 hónap múlva ér a csúcsra. Ekkor 1 százalék korábbi forint árfolyamváltozás 0,35 százalék fogyasztói árindex változást okoz. Ez alapján a tavaly októberi szinthez képest 10 százalékot erősödő forint önmagában 3,5 százalékponttal mérsékelte a márciusi fogyasztó árindexet (ha az egyéb körülmények változásaitól eltekintünk), vagyis az a mért 25,2 százalék helyett 28,7 százalék lett volna enélkül.