Utoljára 2002-ben volt a most áprilisihoz hasonlóan magas a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint áprilisban az üzleti várakozások jelentősen, a fogyasztói várakozások kissé javultak. Az üzleti bizalmi index három éve volt a mostanihoz hasonlóan kedvező. Különösen sokat javult az ipari cégek várakozása, a termelés jelenlegi és várható helyzetét, s a rendelésállományt is lényegesen optimistábban látták, mint márciusban. Hasonlóan kedvező irányban módosult az építőipari vállalkozások véleménye is, amelyek a foglalkoztatásban is bővülésre számítottak. Javult a kereskedelmi cégek véleménye üzletmenetükről, élénkült megrendelési politikájuk.
A fogyasztói bizalmi index a 2003 nyári zuhanást követően bő fél éven át stagnált, illetve kissé csökkent, áprilisban viszont augusztus óta első ízben emelkedett, s ezzel idei legkedvezőbb értékét érte el. A fogyasztók saját pénzügyi helyzetüket áprilisban a márciusinál kedvezőbbnek látták, s a következő 12 hónapban e tendencia erősödésére számítottak. Áprilisban az előző havinál érezhetően alacsonyabb ütemű áremelkedést érzékeltek, s a következő 12 hónapra vonatkozó inflációs várakozásaik ugyancsak mérséklődtek. Ezzel szemben a munkanélküliségre vonatkozó várakozások lényegében nem változtak. A lakosság vásárlási kedve emelkedett az előző havihoz képest, s a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások szintén optimistábbak lettek. Tovább csökkent viszont azok aránya, akik szerint kedvező az alkalom a megtakarításra.
Jelentősen javultak a gazdasági várakozások
Sokat javult az ipari cégek várakozása, a termelés jelenlegi és várható helyzetét, s a rendelésállományt is lényegesen optimistábban látták, mint márciusban – összegzi a GKI Gazdaságkutató Rt. áprilisi konjunktúra-indexének legfőbb megállapítását.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.