Javultak a MALÉV gazdasági mutatói

A Malév az idén, a tavalyi 13 milliárd forint veszteséggel szemben, az év végére nullszaldós gazdálkodást vagy kis nyereséget vár. Sándor László elnök-vezérigazgató hozzátette: az első félévben hárommilliárd forinttal nőtt az üzemi eredmény. Hatodik hónap végéig az alaptevékenységből származó eredmény 500 millió forinttal volt jobb, mint az előző év hasonló időszakában.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A nemzeti légitársaság elnök-vezérigazgatója elmondta: az idén hatmilliárd forintos üzemi eredményjavulást terveznek. Ebből az első félévben már hárommilliárd forintot elért a cég. A pénzügyi műveletek eredményében négymilliárd forintos pluszra számítanak az előző évihez képest az árfolyamnyereségnek köszönhetőn. A hárommilliárd forintos állami tőkejuttatás rendkívüli eredményágon kerül a könyvekbe. Az első félévben az adózás előtti eredmény 0,8 milliárd forinttal haladta meg a tervet, és egymilliárd forinttal a bázist.

A költségek nyolcmilliárd forinttal emelkedtek az üzemanyag-árak növekedése miatt.

A Malév eddig félmilliárd forinttal javított üzleti eredményén, ami tavaly mínusz 4,5 milliárd forint volt. A második félévben a tervek szerint további 2 milliárd forinttal javul az üzemi eredmény, így az év végén mínusz 2 milliárd forint lesz.

A privatizációval összefüggésben Sándor László elmondta: a légitársaság nemzeti jellegét elsősorban az Európán kívüli repülési jogok fennmaradása biztosítja. Ehhez 50 százalék plusz egy szavazat nagyságú résznek magyar tulajdonban kell maradnia. Ismert, hogy a kormány a minap döntött a MALÉV privatizációjáról. A döntés értelmében nyílt, egy fordulós pályázaton értékesítik a légitársaságot. A feltételek között – egyebek mellett – az is szerepel, hogy a majdani tulajdonosnak meg kell őriznie a nemzeti jellegét a társaságnak.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo