Javulóban a magyar hangulat

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint áprilisban az üzleti világ és a lakosság is valamelyest kedvezőtlenebb kilátásokról számolt be, mint márciusban. Így a GKI konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent, ami valamivel kisebb a márciusi javulásnál (ami 3 pontos volt). A cégek foglalkoztatási szándékai nem változtak érdemben, áremelési tervei viszont kissé erősödtek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága érdemben javult az előző hónaphoz képest.

A GKI fogyasztói bizalmi index– a januári-februári jelentős kilengés után – közepes mértékben emelkedett márciusban, majd hibahatáron belül csökkent áprilisban. A lakosság a következő 12 hónapra vonatkozóan saját pénzügyi kilátásait és az ország gazdasági helyzetét is romlónak látta márciushoz képest.

Ugyanakkor az elmúlt 12 hónapra vonatkozó pénzügyi helyzetet kissé javulónak értékelte, és a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése is kedvezőbbé vált. A lakosság inflációs várakozása kissé emelkedett, s a munkanélküliségtől való félelem is valamivel erősebb lett a márciusinál.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo