Mennyit lehet keresni diákmunkával?

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Kétezer forintot elérő órabérre főként azok a diákok számíthatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen alkalmaznak.

Tavalyhoz képest érezhetően visszaesett év közben a kiskereskedelemben foglalkoztatott diákok létszáma, ami összefüggésben van a szektor idei forgalmának visszaesésével. Nyáron azonban a jelek szerint ebben a szektorban is fellendülés várható a diákmunka terén, hiszen a szabadságolások miatti helyettesítések megoldásának továbbra is ez a legkézenfekvőbb módja.

Nyáron fellfendül a diákok foglalkoztatása (Fotó: Depositphotos)
Nyáron fellfendül a diákok foglalkoztatása (Fotó: Depositphotos)

Szintén a szabadságok tömeges kiadása miatt nő meg tervezhetően a gyártás és a logisztika területén is a diákok iránti igény, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban ugyanakkor a csúcsszezon generál jelentős plusz keresletet.

„2023 első négy hónapjában 1770 forint volt az általunk közvetített diákok átlagos órabére, ami 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1505 forintot szintet - emelte ki Páli Nóra, a Trenkwalder diákszolgáltatási vezetője. – A nyári időszakra kínált alapórabéreket is számos területen teszik vonzóbbá a munkáltatók olyan kiegészítő juttatásokkal, mint a műszakpótlék, a heti minimum 2-3 műszak esetén járó jelenléti bónuszok, vagy éppen céges busszal történő szállítás a lakóhely és a munkahely között.”

A diákmunkával elérhető jövedelem vonzerejét az is növeli, hogy tavaly óta SZJA-mentes a 25 év alatti munkavállalók jövedelme. Ez azt jelenti, hogy például egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami a jelenlegi átlagot jelentő 1800 forint esetében 270 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo