Ismét lecsapott az adóhatóság

Összevont ellenőrzést hajtottak végre egy budapesti bevásárlóközpontban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának járőrei a Kelet-budapesti Adóigazgatóság ellenőreivel, valamint a Készenléti Rendőrség és a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság munkatársai.

Az ellenőrzések során - ahogy korábban is - számos gazdálkodónál találtak szabálytalanságokat. Az adóellenőrök négy esetben mintegy 500 ezer forint mulasztási bírságot szabtak ki mivel az ellenőrzöttek különféle bejelentési kötelezettségeiknek nem tettek eleget. A tűzoltóság munkatársai a tűzoltó készülékek helytelen üzemeltetését összesen 60 ezer forint helyszíni bírsággal szankcionálták.


Egy, a sok hamis termék közül

A sikeres akcióban a NAV adóellenőrei több kereskedőnél is nagy összegű - több mint 4,5 millió forint - adótartozást állapítottak meg, melynek a központi költségvetésbe történő befizetésére kötelezték az adóalanyokat.

A pénzügyőrök által végzett ellenőrzések sem voltak eredménytelenek. Egyik alkalommal kb. 400 ezer forint értékű hamis márkajelzéssel ellátott ruházati termékeket, egy másik esetben pedig 365 üveg, igazolatlan származású szőlőbort találtak a vámosok 7,5 millió forint értékben. A fináncok a ruhákat és a bort is lefoglalták és szerzői jogok megsértése, valamint jövedéki orgazdaság bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo