A forintban mért exportértékesítések havi árai ugyanakkor a forint májusi gyengülése ellenére átlagosan 0,3%-kal maradtak el az előző hónaphoz mérten.
A termelői árak 12 havi árnövekedési üteme 5,4%-ot tett ki, a növekedés megegyezett a januárban mért 12 havi árváltozás mértékével. Ezen belül a belföldi értékesítési árak 10,1%-kal, a forintban mért exporté pedig 1,8%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt.
A belföldi értékesítések májusi áralakulását a feldolgozóipari ágazatok átlag feletti árnövekedése határozta meg, ezen belül is a kőolaj világpiaci áremelkedésekkel összefüggésben, a kőolaj-feldolgozás kiugróan magas havi 8%-ot mutató árnövekedése. Ugyancsak jelentős mértékű, 6%-os havi áremelkedést regisztráltunk a kohászati termékeket előállító fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek gyártásában, ahol a növekvő ártrend április óta megfigyelhető.
Az acéltermékek világpiaci árának robbanásszerű felfutásával összefüggésben, valamint az energiaigényes termelésből adódóan a szakágazati szinten mért havi árnövekedések igen magasak voltak a vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása (13,1%), az öntöttvas csőgyártás (11,5%), a hidegen húzott vas-, acéltermékek gyártása (8,4%), valamint a színesfémkohászat (alumínium- és rézgyártás), elsősorban rézgyártás (14,6%) területein. A többi feldolgozóipari ágazatot mérsékelt ármozgások jellemezték. Több ágazatban az árszint nem érte el az áprilisit, és 0,1–0,5% közötti árcsökkenések alakultak ki (textília, textiláru gyártása, fafeldolgozás, papírgyártás, kiadói, nyomdai tevékenység, vegyi anyag, termék gyártása, villamosgép, műszer gyártása, valamint a járműgyártás ágazatai).
Más feldolgozóipari ágazatokban mérsékelt 0,1–0,5% közötti árnövekedés volt (élelmiszer, ital, dohány; bőrtermék, lábbeli; gumi-, műanyag termék; az építőanyagokat reprezentáló nemfém ásványi termékek gyártása; gép, berendezés gyártása, valamint a döntően bútorgyártást jelentő máshová nem sorolt feldolgozóipar). Az ágazatokon belül azonban jelentős szakágazati ármozgások voltak. Így pl. az élelmiszer-ipari ágazatokban 10,6%-kal emelkedett a cukorgyártás szakágazat árszintje az EU-csatlakozást követő kötelezően előírt termelői minimálár érvényesítése miatt, ugyanakkor a korábbi hónapok tartós árnövekedését követően az import letörte a malomipari termékek árszintjét (96,4). Jelentős intervallumban mozogtak a vegyi anyag, termék árak is: az árindexek 93,2–111,1 között szóródtak. Előbbi a műtrágya-, utóbbi a színezék-, pigmentgyártás áralakulását mutatja.
A 12 havi áralakulástendenciájában nem változott az előző hónapban megfigyelt folyamatokhoz képest, és további emelkedést mutatva a 12 havi árnövekedés a belföldi értékesítésben átlagosan 10,1%-ot tett ki. Átlagot meghaladó mértékűek a 12 havi árváltozások az energiaágazatban (14,6%), ezen belül is a gázgyártás, -elosztás (31,0%), továbbá a gőz-, melegvízellátásban (14,0%). A feldolgozóipari ágazatokban mért 8,8%-os átlagos árváltozást többszörösen meghaladta a kőolaj-feldolgozásé, ahol a 12 havi árnövekedés 35,3%-ot tett ki. Ugyancsak átlag feletti volt a fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek gyártásában mért 12 havi árnövekedés:15,8%.
A belföldi értékesítés rendeltetés szerinti csoportjainak május havi alakulását elsősorban az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatok (1,7%-os) átlag feletti árnövekedése jellemezte. A többi rendeltetési csoport árnövekedése elmaradt az ipari átlagtól. A 12 havi áralakulásban továbbra is az energiatermelő ágazat volt a domináns, 18,7%-os árnövekedésével.
A forintban mért exportértékesítési árak májusban az előző hónaphoz mérten 0,3%-kal csökkentek.
A feldolgozóipari ágazatok közül változatlanul a kőolaj-feldolgozás árszintje nőtt legerőteljesebben, 5,6%-kal. Az ipari kivitelt meghatározó gépipari ágazatok exportárai átlagosan 1,2%-kal voltak alacsonyabbak, mint áprilisban, egyedül a gép-, berendezésgyártás árai nőttek (0,8%). 1,5–3% közötti árnövekedést regisztrálhattunk a fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek (2,7%), élelmiszer-ipari termékek (2,2%), valamint gumi-, műanyag termékek (1,6%) exportjánál. A fafeldolgozás és nemfém ásványi termékek kiviteli árait leszámítva, ahol a gépipari ágazatokhoz hasonlóan csökkentek az árak, a többi feldolgozóipari ágazat ipari exportárai kb. 1%-kal magasabbak voltak, mint áprilisban.
Az Európai Unió 25 tagországa ipari termelőiár-indexének 2004. május havi alakulásáról szóló Eurostat-sajtóközlemény 2004. július 2-án (pénteken) jelenik meg (www.europa.int/comm/eurostat).
Ipari termelői árak: az energiigényesség drágított
Az ipari termelői árak májusban 0,3%-kal haladták meg az áprilisi árszintet. A belföldi értékesítések havi árnövekedése 1,1%-ot tett ki, ami a januári 1,9%-os havi rátát követő ez évi második legmagasabb érték.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.