Az ipari termelői árak 2001 szeptemberében az előző hónaphoz képest 0,7%-kal emelkedtek. Ez a havi ráta az elmúlt 6 hónap csökkenő, illetve stagnáló üteméhez képest jelentős, mértéke megegyezik az I. negyedévben regisztrált havi növekedési mértékkel. Az árnövekedést elsősorban az exportértékesítések forintban mért árszínvonalának ez évi legmagasabb emelkedése idézte elő.
2000 szeptemberéhez viszonyítva az ipari árak 2,9%-kal nőttek. Az árnövekedés éves üteme február óta folyamatosan mérséklődött, szeptemberben közel 10 százalékponttal kisebb volt, mint egy évvel korábban (12,8%).
A belföldi értékesítés havi áremelkedési üteme harmadik hónapja változatlanul 0,2%-kal nőtt. 12 havi összehasonlításban 7,2%-kal magasabb, mint 2000 szeptemberében, és ez az éves növekedési ütem kevesebb, mint fele a tavalyi évben mért értéknek.
Az ipari export árszínvonala 2001 szeptemberében 1,2%-kal haladta meg az előző havit, ugyanakkor 1%-kal elmaradt a 2000 szeptemberére jellemző árszinttől.
A belföldi értékesítés áralakulását meghatározó feldolgozóipari árak szeptemberben átlagosan 0,3%-kal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Az ármozgások az egyes ágazatokban –0,7 és +1,7% közötti sávban voltak. Legerőteljesebb árnövekedés a kőolaj-feldol-gozásban mutatkozott, a vegyipar másik két ágazatában mérsékelt ármozgásokat figyelhettünk meg (0,4; –0,1%) Az ármozgások a nemzetközi piaci árakat követték. (A kőolaj és olajtermék világpiaci árai a szeptemberi terrortámadást követően hektikusan mozogtak, a piac mindkét irányban túlreagálta az eseményeket.) A belföldi értékesítésben jelentős súlyt képviselő élelmiszer-, ital- és dohánygyártás árszintje augusztushoz képest mérséklődött
(–0,2%). Az árak csökkenését többnyire szezonális árváltozások eredményezték (malomipari termékek –3,8%; takarmánygyártás –1,9%; italgyártás –0,6%; gyümölcs-, zöldségfeldolgozás –0,5%), annak ellenére, hogy néhány területen áremelkedés volt megfigyelhető (pl. a hús- és tejfeldolgozás 0,7%, növényiolaj-gyártás 1,5%).
Az ipari termékek kivitelének forintban kifejezett árai szeptemberben átlagosan 1,2%-kal voltak magasabbak, mint augusztusban, és valamennyi ágazatban (0,2–4,3% közötti sávban) rendre meghaladták az előző havi árszintet, valamint a 2000-ben mért havi átlagos árváltozást (0,7%) is. Legnagyobb árnövekedés – a belföldi értékesítéshez hasonlóan – a kőolaj-feldolgozás exporttermékeinél volt (4,3%). Az ipari kivitel áralakulását döntően meghatározó gépipari ágazatok átlagosan 1,1%-kal magasabb áron értékesítettek, míg az élelmiszer-ipari kivitelben 0,8%-kal növelték az árszintet. Átlag feletti árnövekedést regisztráltunk a fafeldolgozás (1,3%), a zömében építőipari anyagokat előállító nemfém ásványi termékek (2,2%), továbbá a fémalapanyag és fémfeldolgozás (1,8%) ágazatok exportjában.
Ipari termelői árak
2001 I–III. negyedévében az ipari termelői árak 6,4%-kal haladták meg az előző év azonos időszakára jellemző árakat, ez kevesebb mint 60%-a a 2000. I–III. negyedévben mért növekedésnek.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára
A munkavállalók a lábukkal szavaznak.

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata
Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen
Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta
Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz
Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben
A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.