Íme, ennyi adójóváírás ütötte idén a nyugdíjra takarékoskodók markát

Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak, tudta meg a Grantis a NAV-tól. Tavaly még csak közelítette, idén viszont már átlépte az 1 millió főt az adójóváírásra jogosultak száma. A megtakarítók számlájára összesen 60,8 milliárd forintos ajóváírás érkezett.

Ebből 546 ezren önkéntes nyugdíjpénztári tagok voltak, akik 23,8 milliárd forint értékben jelezték igényüket az adójóváírásra az adóbevallásukban. Itt fontos megjegyezni, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve az egészségpénztári befizetésekből együttesen évente legfeljebb 150 ezer forintos adókedvezmény vehető igénybe.

A második legnépszerűbbek a nyugdíjbiztosítások voltak, 392 ezer személy jelezte az adóbevallásában, hogy érvényesíteni szeretné a több mint 21,8 milliárd forintos adóvisszatérítést, ami 2,5 milliárdos emelkedést jelent tavalyhoz képest. A nyugdíjbiztosítások után évi maximum 130 forintos adójóváírás érvényesíthető.

A nyugdíj-előtakarékossági számlával rendelkezők közül 33 ezren jelezték igényüket a 2,3 milliárd forintos adókedvezményre, itt a többihez képest csekélyebb, de 129 millió forintos növekedést látni. Ennél a megtakarításnál legfeljebb 100 ezer forintos lehet az adóvisszatérítés.

Két vagy három megtakarítási forma kombinálása esetén akár 280 ezer forint is lehet az adójóváírás mértéke.

Érdemes idén is félretenni

Az év végéig még van lehetőség elindítani a három nyugdíjcélú megtakarítás valamelyikét vagy akár több szerződést is. December végéig eseti befizetéssel a megtakarítók akár a maximális adójóváírás megszerzéséhez szükséges összeget is félretehetik.

A pénzügyi szakértő szerint azoknak, akik szeretnének adójóváírásos megtakarítás indítani, érdemes mihamarabb elindítani a folyamatot, hogy az év végéig biztosan megérkezzen az adójóváírásra jogosító befizetés a megtakarítási számlákra.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo