A paktum értelmében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vizsgálja meg az érintett országok államadósságának, költségvetési hiányának és kereskedelmi mérlegének alakulását, hogy megállapítsa, kockázatot jelent-e az adott ország gazdaságpolitikája, és kell-e változtatásokat végrehajtania. Az elképzelés egyik potenciális gyengesége az, hogy az országok nem kötelesek betartani az ajánlásokat.
A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei pénteken Washingtonban véglegesítették az elképzeléseket, amelyek lehetővé teszik a világgazdaságot fenyegető egyensúlyhiányok csökkentésére tett erőfeszítések szoros felügyeletét. Hónapokig tartó egyeztetés előzte meg a megállapodást, míg sikerült Kínát meggyőzni arról, hogy nem valutapolitikáját vették célkeresztbe.
A csoportba azok az országok kerültek be, amelyek kibocsátása meghaladja a G20-csoport összgazdasági teljesítménynek öt százalékét. Így a listán jelenleg az Egyesült Államok, Japán, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és India szerepel.
Kinek mire kell figyelni?
A G20-csoport az amerikai Pittsburghben 2009-ben tartott csúcstalálkozóján "erős, tartós és kiegyensúlyozott" gazdasági növekedést ígért a világnak, most pedig ajánlásokat akar tenni. Utóbbiak nyilvánvalónak tűnnek: az Egyesült Államoknak csökkentenie kell tripla (költségvetés, kereskedelem és lakossági megtakarítások) deficitjét, Kínának az exportvezérelt növekedésről át kell térnie a belső fogyasztás növelésén alapuló növekedésre, vagy éppen a nyersanyagokban gazdag országoknak növelniük kell a fogyasztást.
Számos közgazdász szerint a nagy többletek és hiányok miatt kialakult egyensúlyhiányok is hozzájárultak a 2007-2009-es pénzügyi válsághoz, amely a II. világháború utáni legnagyobb világgazdasági recessziót idézte elő.
A G20-ak washingtoni tanácskozásán szó volt a tőkeáramlás nyomon követéséről a nemzetközi monetáris rendszeren belül. Christine Lagarde, a G20-csoport soros elnökségét betöltő Franciaország pénzügyminisztere közölte, hogy a nemzetközi monetáris rendszer erősítésének érdekében rövid távon nyomon követik a likviditás alakulását, országonként elemzik a tartalékok növekedésének tényezőit, erősítik az együttműködést a rendezetlen mozgások megakadályozására és figyelemmel kísérik az árfolyamokban tartósan meglévő egyensúlyhiányt.
