Idén már a fű se nő az ingatlanpiacon

Felemásra sikerült a november a lakáspiacon. Októberhez képest 5 százalékkal mérséklődött a kereslet a szezonalitással összhangban, éves szinten viszont még így is 10 százalékkal erősödött. 

“Az ingatlan.com-on elérhető 220 ezer hirdetésből több mint 136 ezer eladó lakás és ház szerepelt a kínálatban november végén, de a számuk folyamatosan csökken a vevők poszívóhatása miatt. Az értékesítésre váró lakóingatlanok száma 9 százalékkal mérséklődött éves összevetésben” – fűzte hozzá Balogh László.

Leginkább a budapesti eladó lakások és házak iránt pörgött fel a kereslet az elmúlt egy évben, hiszen most közel 30 ezer eladó lakóingatlan szerepel a kínálatban, ami negyedével kevesebb az egy évvel korábbi választékhoz viszonyítva.

Nőtt a lakáspiaci bizalom az eladói oldalon is

A kínálati oldal is reagált, ez pedig abból látszik, hogy november során több mint 28 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel az ingatlanközvetítők és a tulajdonosok, ami 2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. „Az eladó lakások kínálatának csökkenése és az újonnan megjelent hirdetések növekedése közötti ellentmondás csak látszólagos. Ennek magyarázata, hogy amikor élénkül a lakáspiac, akkor több új eladó jelenik meg, hiszen ilyenkor reális esélyt látnak a sikeres értékesítésre” – közölte az ingatlan.com szakértője. 

Egy másik fontos mutató szintén élénkülő piacra utal éves összevetésben, mert az értékesítési idő is csökkenő pályára állt. Balogh László kiemelte: „A lakások és házak eladási ideje 100 napról 93 napra csökkent országosan. Budapesten még látványosabb a változás, a korábbi 90 napos átlagról 71 napra mérséklődött az értékesítési idő. Az őszi hónapokat nézve hasonlóan rövid időre 2019-ben volt példa a fővárosban.” A Budapesten kívüli piacot nézve az látszik, hogy bár az eladási idő a vármegyeszékhelyeken stagnált, a kisebb városokban szerény mértékben, de csökkent 112 napról 110 napra. 
 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo