A vizsgálatot egyebek mellett az is indokolta, hogy a gyermekcipőkre vonatkozóan megszűnt a forgalomba hozatal előtti kötelező vizsgálat intézménye. Így – Siklósi Máté helyettes szóvivő szerint – különösen indokolt, hogy a vevők megfelelő tájékoztatáshoz jussanak a vásárlás során. A felmérés során kilenc megye 222 kis- és nagykereskedelmi egységében vizsgálódtak a felügyelők.
Ennek során százötvenöt egységben, azaz a boltok közel 70 százalékában akadtak hiátusok. Ezek között első helyen szerepelt, hogy a „lebukott” boltok 27,5 százalékában nem tudták a tulajdonosok hitelt érdemlően bizonyítani az áru eredetét. A nagyságrendet egyébként jól mutatja, hogy az egyik kft-ben például 300 ezer forint értékű áruval nem tudtak elszámolni.
Olyan eset is akadt, amikor ugyan volt számla a készletről, ám az nem volt alkalmas az áru beazonosítására. Az előbbi esetben 200 ezer, míg az utóbbiban 100 ezer forintos bírság lett a tulajdonos jutalma. A fenti esethez hasonló ügyek amúgy a kínai nagykereskedésre a legjellemzőbbek. Az FVF jelentése arról is szól, hogy számos esetben „hihetetlenül alacsony árat” tartalmaznak a számlák beszerzési ár gyanánt.
A tapasztalatok szerint az árfeltüntetés terén jelentősen javult a helyzet, hiszen csupán 12 esetben tárt fel hiányosságokat a vizsgálat. Hasonlóképpen kedvező a helyzet a nyugtaadási kötelezettség teljesítésekor is. A 156 próbavásárlás alkalmával ugyanis csupán 4 esetben nem adtak számlát az eladók. Egy nagykanizsai áruházban például négyféle terméknél kettős ármegjelölést alkalmaztak, illetve a „megvásárolt” szandálon nem volt feltüntetve annak ára. A kötelességmulasztás jutalma egymillió forintos bírság lett.
A megvizsgált intézmények közel felében kisebb-nagyobb hiányosságok voltak a használati-kezelési útmutatóban. Mivel a gyermek-lábbelik jelentős része importból (közel 80 százalék) származik, ezért az FVF külön figyelmet fordított a gyártó, vagy importőr nevének feltüntetése mikéntjére. Két budapesti székhelyű cégnek a kínai import cipők kapcsán gyűlt meg a baja a hatósággal. Az egyikben 238 pár cipő forgalmazását kötötték további feltételekhez, valamint félmillió forintos bírságot is kiszabtak. A másik fővárosi kft egy üzletében pedig 1200 lábbeli származási helyének feltüntetésénél voltak hiányosság. A jutalom 300 ezer forintos bírság volt.
Húszmilliós bírság gyermekcipő-kereskedőknek
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) a közelmúltban megvizsgálta a gyermekcipők kereskedelmének helyzetét. Az eredmény igen lesújtó, hiszen a 222 kutatásba bevont egység mintegy 70 százalékában találtak a szakemberek valami kifogásolnivalót. A kiszabott fogyasztóvédelmi bírság nagyságrendje is ennek megfelelő. Százöt esetben ugyanis 20,42 millió forintos büntetést rótt ki az FVF.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.