A zenga.hu kínálatában szereplő eladó ingatlanok közül a legjobb állapotú – felújított és újszerű – lakóingatlanok Budapesten és néhány nagyobb városunkban vannak átlag feletti arányban. A fővárosban a belső kerületekben a rövid távú lakáskiadás, valamint az utóbbi időben épült lakóparkok is hozzájárultak a jó állapotú lakások magasabb arányához.
“Az elmúlt évek fejlesztései, a magasabb fizetőképes kereslet és az ipari beruházói aktivitás összefüggést mutat, így nagyobb arányban találunk korszerű, jó energetikai besorolású lakásokat például a nyugat-dunántúli régióban Győrben és környékén, de olyan egyetemvárosokban is, mint Szeged vagy Pécs. Szintén kedvezőbb képet mutatnak Somogy vármegye kistelepülései, ami a Balaton-parthoz kötődő beruházások miatt került az országos átlag fölé” – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.
Az, hogy milyen állapotban van az ingatlan a vevőnek és az eladónak is fontos lehet, ugyanis komoly különbség van egy felújított, egy felújítandó és egy átlagos állapotú ingatlan eladási ára között. Az átlagos négyzetméterárakat tekintve ez azt jelenti, hogy az újszerű lakásokat februárban 62 százalékkal drágábban kínálták eladásra Budapesten, mint a felújítandókat – derül ki a zenga.hu ingatlankereső oldal adatbázisából.
A legrosszabb állapotú ingatlanok ezzel szemben főként az észak- és kelet-magyarországi, gazdaságilag gyengébb térségekben koncentrálódnak, ahol magas az elöregedett, alacsony komfortfokozatú családi házak aránya, sok ingatlan szigetelés és korszerű fűtési rendszer nélkül működik. A kisebb falvakban különösen jellemző az elmaradt karbantartás és a műszaki leromlás.