A magyar tőkepiacot ugyan közvetve, ám egy annál inkább érzékenyebb ponton érintették az elmúlt hetek-hónapok eseményei. Ugyanis egy egészen sajátos eset állt elő: míg a bankoktól kezdve a lakosság egy (sajnos) igen szerény részéig sokan a Budapesti Értéktőzsdén (Bét) nyerészkednek brókereiken keresztül – mondjuk: robognak a pénzszállító autók -, addig igen megfontolt módon valakik ellopják alóluk az M5-öst (vagy a matrica árát ötszörözik meg).

A teljes képzavar tisztázására: a magyar tőkepiacot támogató infrastruktúra sokkal jövedelmezőbb, mint maga a tőkepiac. De nem egy túl széles réteg számára. Sőt, mi több, ezek a befektetők mind elférnének a pénzszállító kocsi vezetőfülkéjében.

Az egységes budapesti árú- és értéktőzsde a második világháborút követően zárta be kapuit. A közel fél évszázados kényszerpihenő után 1990-ben éledt újra, de immár két intézmény formájában. A két börze különélése nem bizonyult túl sikeresnek, mert egy ideig komoly zavarban voltak például azok, akik német márkára akartak határidős ügyletet kötni. Ezt ugyanis mindkét tőzsdén megtehették, mert mindkettőnek van devizaszekciója, és a díjazás között különbségek voltak. (Azóta már nincsenek, de a kettősség megossza a piacot.)

Közel egy évtizeden keresztül próbálták a befektetők „összehozni” a két parkettet, de az igazi lökést az adta, hogy egymást követően a tőzsdék részvénytársasággá váltak a korábbi szövetkezeti formából. A Bét 2002 nyarán, a Budapesti Árutőzsde (Bát) egy jó évvel később, 2003 őszén bocsátott ki részvényeit. És útjára indult a hangzatos újraegyesítés - ám a kezdetekben igen nagy csöndben, és egy elég sajátos módon.

Farkas a tyúkólban

A részvénytársasággá alakulás igencsak felbolygatta a részvények (tőzsdén kiívüli) piacát. A legfőbb vevők mindkét börze esetében a befektetéseiről is ismert Korányi G. Tamás, a Napi Gazdaság tőzsderovatának vezetője, a Cashline brókerház és Leisztinger féle Arago Rt. voltak. (Leisztinger Tamás nevéhez fűződik többek közt a Pick Rt, az Eravis Rt. és a Hunguest Rt. felvásárlása.)

A kilencvenes évek elején még egy zöld Ladával taxizó, matematikus végzettségű Leisztinger az egyik legmegfontoltabb ragadozóvá vált a magyar tőkepiacon. A rendszerváltást követően kibocsátott, - és alulértékelt - kárpótlási jegyek részvényre cserélésével tett szert óriási összegekre, így alakult meg az Arago Rt. is. A harmincas éveiben járó szenvedélyes sakkozó Magyarország egyik leggazdagabb embere.

Az Arago Rt. megjelenésével következtetni lehetett, hogy valahol egy nagy üzleti lehetőség rejlik, és bár a szakma tiltakozott az ellen, hogy a tőkepiaci infrastruktúra pénzügyi befektetők kezébe kerüljön, mégis akadtak, akik eladták egyre drágábbra taksált papírjaikat. Így tettek a Budapest Bank vagy a CIB Bank is.

Eközben még több pénzügyi befektető vált érdekeltté a Bát és a Bét papírjaiban, mint a 2003 októberében a semmiből megjelenő Szintra Invest Rt., vagy az Econorg Ingatlanforgalmazó Kft., amelyek november végére a Bét legnagyobb tulajdonosai közé tartoztak. Ezek akár Leisztinger strómanjai is lehetnek, ugyanis a Bét alapszabálya szerint egy tulajdonosnak legfeljebb 10%-os szavazati joga lehet a közgyűlésen.

2003. december elejére a Bát háromnegyede és a Bét közel fele volt olyan pénzügyi befektetők kezében, amelyek többé-kevésbé a másik tőzsdén is jókora részt tudhattak magukénak. (A Bét másik felét a bankok tulajdonolták.)

Bankszférai liberó

Így az eseményeket figyelőket nem érte túlzott meglepetés, amikor december 9-én a Korányi G. Tamás indítványára összehívott árutőzsdei rendkívüli közgyűlés a Bét-tel való integrációt kérdését tűzte napirendi pontjára. (Ami nyilván sikert is aratott.)

Eközben folyt a harc a Bét papírjai iránt is, a vásárlók között villámcsapás-szerűen megjelent a HVB Bank. A bank azóta sem változtatott álláspontja szerint a tőzsdét védetté kell tenni egy ellenséges (például másik tőzsde általi) felvásárlás ellen. Azonban ennél nyomósabb oka is volt a HVB-nek, ez ugyanis Magyarország egyik legnagyobb letétkezelő intézménye.

Márpedig a letéteket a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. (Keler Rt.) őrzi, amely ezért díjat számít fel. A Keler a két tőzsde 25-25 és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50%-os tulajdonában áll. Így viszont a két tőzsdén keresztül a pénzügyi befektetők birtokolják a Keler Rt. közel egyharmadát. Ha befolyásos helyzetbe kerülnek (50% + 1 szavazat), akár a díjakat is felemelhetik, vagy a részüket tokkal vonóval (végül is bárkinek) eladhatják (ugyanúgy, ahogy a Bét-et) is.

A titkos egyesség

A HVB aggodalma végül a többi bankra is átterjedt, úgy hogy ezek (mint az Erste Bank vagy a Magyar Külkereskedelmi Bank) december végén titokban lepaktáltak az MNB 50%-os Keler-pakettjének megvásárlására. A HVB eközben résen volt, és a még szabadon forgó Bét-részvényeket is felvásárolta. Az értéktőzsde papírjainak piaca annyira felhevült, hogy szilveszterkor már csak a névérték tízsereséért lehetett részvényt vásárolni.

Egyre jobban körvonalazódott a pénzügyi befektetők stratégiája: a két tőzsde összevonásával a Keler Rt.-ben is helyzetbe hozhatják magukat. Mellékesen érdemes megjegyezni, hogy maga a Bét is egy nyereséges vállalat, amely közel 100 milliós osztalékot fizetett 2003-ban.

Az aranytojást tojó Keler

Ezzel szemben a Keler Rt. valóságos pénzüzem: a különböző díjakból szemet gyönyörködtető 9 milliárd forintos készpénz-vagyon gyűlt össze, 2003-ban egymilliárdos haszonnal zárt, ami a 11 milliárdos tőkére vetítve elég kecsegtető és biztos befektetés. (A Keler Rt. törvény által biztosított monopólium.)

2004 februárjában végképp felgyorsultak az események: Korányi a decemberi forgatókönyv szerint összehívatta a Bét közgyűlését, a napirendi pontok nagyjából ugyanazok voltak, azzal a különbséggel, hogy már konkrét időpontokat határoztak meg. Az (egyébként 89%-os támogatottságú) indítvány szerint az év végéig a Bét vegye meg a Bát tevékenységét, és május 31-ig a Keler-pakettjét, mégpedig készpénzértéken (2.887 millió forint). Tehát a pénzügyi befektetők jóformán maguknak adják el saját tulajdonukat.

Kié legyen a pénzgyár?

Az igazán érdekes kérdés továbbra is a Keler Rt. marad, amely a jelek szerint az év derekára már a Bét 50%-os tulajdonában lesz. Az elszámolóház március 31-i közgyűlésén derül majd ki, hogy mekkora osztalék üti a tulajdonosok markát, ugyanis a Bét igazgatósága többek közt ebből az osztalékból fizetné ki a Bát-nak a Keler 25%-ának az ellenértékét.

Tehát a Bét elemi érdeke, hogy minél nagyobb (ha lehet: a 100%, azaz számára mintegy 250 millió) mértékű osztalék legyen. Jaksity György tőzsdeelnök ugyanis nem szeretné adósságba verni a Bét-et. És őt mindenképpen támogatni fogja a Bát, hiszen Korányiék így szakíthatnak igazán nagyot. Hogy ehhez mit szól majd az 50%-os tulajdonos MNB, azt nehéz előre megmondani, de valószínűleg a központi bank is egy magas osztalék mellet teszi le a voksot.

MNB: a főgazda lehetőségei

A központi bank feladata egy „egészséges” elszámolórendszer biztosítása. A törvény azonban szabad kezet ad a módszert illetően, tehát az MNB akár el is adhatja a Keler-tulajdonát. A kérdés az, hogy szándékszik-e, és ha igen, kinek? A bankok például szívesen megvennék, a tőzsdéknek (vagy akkoriban már „a tőzsdének”) elővásárlási joga van, pénze azonban annál kevesebb. Ha hiszünk Jaksity szavainak, a Bét nem vesz fel hitelt, de ha fel is venne: kitől, ha a legnagyobb bankok visszautasítják az érdeksérelem miatt. (Ők is tervezik, hogy megveszik az MNB 50%-át.)

Bár sok megválaszolatlan kérdés akad még, annyi most már nagy bizonyossággal állítható, hogy a Keler-ügy nem a tőzsdeintegráció mellékterméke, hanem a pénzügyi befektetők igazi célpontja. Hogy ők hol állnak meg, és hogy a kiszemelt vállalattal mi a valós cél, az már 2004 folyamán is eldőlhet. A legpozitívabb forgatókönyv a Bát-Bét-Keler hármas összevonása, és egy igen tőkeerős – sőt tőzsdeképes – cég létrehozása lenne, amivel hosszabb távon nemcsak a befektetők nyernének, hanem a szakma is. A fentiek alapján azonban ez egy igencsak naiv feltételezés.


Kapcsolódó anyagok:
Sínen a Bát-Bét integráció
Minősített többség
Börzeláz