Hogy a közbeszerzés ne a lopás szinonímája legyen Magyarországon

Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak nyerteseivé, amelyek időben felkészülnek a szigorú, de átláthatóbb szabályrendszerre.

A magyar közbeszerzési piacon jelenleg az optimizmus és a várakozás kettőssége uralkodik. Az új kormányzati ciklus egyik legfontosabb gazdasági vállalása a közbeszerzési piac átalakítása. A tervek szerint nagyobb hangsúlyt kap a verseny erősítése, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása. A szakértők szerint ebből azok a kis- és középvállalkozások profitálhatnak leginkább, amelyek időben felkészülnek az átláthatóbb, ugyanakkor szigorúbb működésre.

Emellett komoly várakozás övezi az uniós források várható beáramlását is, ami új lendületet adhat a gazdaságnak.

Decentralizáció: Új esély a helyi vállalkozóknak

„A lehetőségek eddig is megvoltak, ugyanakkor sok vállalkozás nem látta reálisnak az indulást bizonyos tendereken” – mutat rá a szektor egyik meghatározó szakértője, aki szerint a szemléletváltás egyik legfontosabb eleme a decentralizáció lehet.

„Ez azt jelenti, hogy az eddig központosított beszerzések helyett az önkormányzatok visszakaphatják a rendelkezési jogot saját beruházásaik felett. Ezáltal a helyi vállalkozások ismét labdába rúghatnak olyan projektekben, amelyekből korábban a központosítás miatt kiszorultak” – hangsúlyozza dr. Kovács Balázs, a KözbeszGuru Kft. tulajdonosa, alapítója és közbeszerzési szakjogásza.

dr. Kovács Balázs, a KözbeszGuru Kft. tulajdonosa
dr. Kovács Balázs, a KözbeszGuru Kft. tulajdonosa
Fotó: Kovács Balázs
A közbeszguru.hu szakértője kiemeli, hogy bár a magyar közbeszerzési szabályozás európai szinten is a szigorúbbak közé tartozik, a siker nem a szabályokon, hanem azok alkalmazásán és a résztvevők felkészültségén múlik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sok vállalkozás azért bukik el egy elnyert projekt során, mert nem ismeri a jogi útvesztőket, vagy elköveti a legtipikusabb hibát: a szóbeli ígéretekre alapoz a nem dokumentált későbbi módosítások során. Hozzáteszi, hogy a közbeszerzési piac tisztulása és a jogállamisági keretek megerősítése nemcsak politikai, hanem gazdasági érdek is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo