Hivatalosan 100 ezren dolgoznak külföldön

2022 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 704 ezer fő volt, 17 ezerrel több, mint egy éve.

2022-ben – az év egészét tekintve – a foglalkoztatottak átlagos száma 61 ezer fővel, 4 millió 696 ezer főre emelkedett, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,4 százalék volt, 1,3 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

2022. október–december az egy évvel korábbihoz képest:

A foglalkoztatottak létszáma 15 ezer fővel több, 4 millió 702 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 16 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 13 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 14 ezerrel csökkent.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A 15–64 évesek közül 4 millió 589 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,5 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 428 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,8 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 11 ezerrel, 2 millió 161 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 70,2 százalékra emelkedett.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 271 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,4 százalékponttal, 27,6 százalékra csökkent. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta lényegében nem változott, 88,1 százalék volt, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,7 százalékponttal, 66,8 százalékra emelkedett.

A 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,0 százalék), míg a legalacsonyabb érték (70,1 százalék) Észak-Magyarországot jellemezte. A legjelentősebb növekedés a foglalkoztatási ráta értékében Észak-Magyarországon (2,3 százalékpont) volt, míg Nyugat-Dunántúlon 0,9 százalékpontos csökkenés mutatkozott.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo