Határhidak fából, acélból

Nemzetközi és helyi közlekedési „nagyhét” zárult március 26-án: a kormányfő Brüsszelben tárgyalt az észak-déli autópályáról, a gazdasági miniszter a szlovák miniszterelnök-helyettessel hídépítési programról döntött, s mindeközben átadták rendeltetésének az egyik legforgalmasabb vasútvonal felújított szakaszát.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Miközben a kormányfő Brüsszelben az észak-téli – Gdanszktól hazánkon át az Adriáig vezető autópálya és a Magyarországról Románián át vezető sztráda uniós finanszírozásáért lobbizott, Balassagyarmaton a gazdasági és közlekedési miniszter Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettessel az Ipoly folyón átvezető hidak és a közlekedési infrastruktúra építésétől, fejlesztéséről tanácskozott. Ez utóbbi konzultáció ugyan kisebb léptékű beruházásról szólt, ám gyorsabban megvalósíthatóról,olyanról, amilyen a határmenti lakosság közvetlen érdekeit szolgálja.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium három híd megépítéséhez elegendő acélszerkezeti elemet, a szlovák fél pedig faanyagot bocsát egymás rendelkezésre az Ipoly-menti térség hídjainak helyreállításához. A GKM az állami céltartalék keretből finanszírozza a magyar fél költségeit, s jövőre megkezdődhet a Hugyag/Szécsénykovácsi, Pősténypuszta/Petőpuszta és Ráróspuszta/Tőrincs-Alsósztregova térségben a hídépítés. Nógrádszakál/Busa, Őrhalom/Ipolyvarbó és Balassagyarmat-Kóvár/Újkóvár térségében pedig három nagy teherbírású fahíd épül. Ezekhez a munkálatokhoz a szlovák állam állja a mintegy tízmillió forint értékű faanyag költségeit. Az első hidak 2005-re készülnek el. Az évtized második felében további 10-12, I. és II. világháborút követően megsemmisült, lebontott híd újjáépítése várható.

Elsőként a Balassagyarmat-Ipolytarnóc közötti szakaszt megosztó, Szécsény város közelében fekvő pösténypusztai híd helyreállítására kerülhet sor. A megyeszékhely Salgótarján és a járási székhely Nagykürtös közötti közvetlenebb kapcsolat mindenképpen erősítheti a térséget, de az új összeköttetés igazi haszonélvezője Szécsény és környéke. A hidak felépítéséről, a létesítés utáni üzemeltetéséről, fenntartásáról és a későbbiekben esedékes felújításáról a két ország kormányközi egyezmények keretein belül állapodik meg.

A gazdasági és közlekedési tárca e napokban egy belföldi közlekedésfejlesztési beruházásban – ezúttal a befejezésben – volt érdekelt. A vecsési és üllői vasúti pályafelújítási munkák az ISPA előcsatlakozási alap felhasználásával valósultak meg, a korszerűsített vasútállomással együtt a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon az elővárosi és távolsági utasforgalom, továbbá belföldi és nemzetközi teherforgalom feltételeit javulnak.

Véleményvezér

Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo