A DUIHK, mintegy 1.000 tagjával Közép-Kelet-Európa legnagyobb kétoldalú gazdasági szervezete alapvetően osztja a véleményt, amely szerint az államháztartás rövid távú helyreállításához a bevételek masszív emelése szükséges. A német befektetők alapvetően hajlandóak arra, hogy ehhez a maguk részéről is hozzájáruljanak. "Azonban nem gondoltak arra, hogy az adóemelések a rendelkezésre álló jövedelem csökkentésével együtt végzetes hatást gyakorolnak az általános gazdasági fejlődésre" - sajnálkozott a DUIHK ügyvezet
Nyugtalanságot keltettek
Hák-Kovács Tamás, a Commerzbank Zrt. igazgatóságának elnöke és egyben a DUIHK kincstárnoka az infláció és a kamatok emelkedésére számít, és véleménye szerint a forint további leértékelődése megelőzhető a jó kommunikációval és a jegybank független működésével. "A hatásokat 2006-ban csak csekély mértékben érzékeljük. 2007-ben drasztikusan alacsonyabb, 4,5 helyett 1,9 százalékos gazdasági növekedésre számítok" - vélekedett Hák-Kovács Tamás. A DUIHK a belpiaci kereslet drasztikus csökkenésére számít magasabb árak mellett. A DUIHK kincstárnoka szintén alapvetően szükségesnek tartja az állam bevételeinek növelését, azonban üdvözölte volna, ha a kormány elsősorban az adófizetők számát bővítené. "Nagy probléma, hogy Magyarországon a 3,5 millió adófizető közül 700.000 fizeti be a teljes jövedelemadó-bevétel 80 százalékát az adóhivatalnak." Véleménye szerint ezen kívül jobban kellett volna kommunikálni a terveket. "Ehelyett nyugtalanságot keltettek a pénzpiacokon, ami tovább rontja a helyzetet" - véli a DUIHK kincstárnoka.
KKV-k a vesztesek?
A gazdasági szereplők közül kiemelten azokat sújtják a változások, akik a magyar piacra termelik áruikat. "A kis- és középvállalatok, valamint a behozatal-orientált cégek lesznek a vesztesek" - véli Hák-Kovács Tamás, és egyben tart a csődök számának emelkedésétől is. Az energiaárak emelkedése és a magasabb adók csökkentik a háztartások jövedelmét, ami legkésőbb a következő bértárgyalásoknál kihat a vállalatokra is. "Azt azonban nem hiszem, hogy a bérből és fizetésből élők számíthatnának arra, hogy a jövő évi bértárgyalásoknál ellentételezik a jövedelmük csökkenését. Az érdemi béremelésre a vállalatoknak nincs meg a mozgásterük" - jelentette ki a Commerzbank vezetője.
Fájdalmas béremelések
Számos vállalat aggódik azonban amiatt, hogy nem tudja elkerülni a magasabb béremeléseket. "A Gyurcsány-csomag nyilvánosságra kerülése óta nap mint nap több vállalat is megkeres minket mintegy ezres tagságunkból ezzel az aggodalommal - a gazdaság minden területéről, a gyártástól a kereskedelmen át a szolgáltatásokig" - állapította meg Gabriel A. Brennauer. "A több mint 200 magyarországi német befektető körében készített idei konjunktúra-felmérésünkben a válaszadók az általános költségszint 8,2 százalékos és ezen belül az élőmunka-költség 6 százalékos mértékű növekedését várják. Nekem komoly kétségeim vannak afelől, hogy tartani lehet ezeket a számokat." A DUIHK új ügyvezetője attól tart, a bruttó élőmunka-költség legkésőbb 2007 elejére számos vállalatnál jelentősen meghaladhatja az idei szintet. Ilyen költségnövekedésre számít Kásler Péter, a Penny Market Kft. ügyvezetője és a DUIHK elnökségi tagja is. "Az energiaárak és a forgalmi adó tervezett emelése többek között a mezőgazdasági termékeket érinti, és drágábbá teszi ezeket. A magyar élelmiszeripar egyébként sem nagyon versenyképes nemzetközi szinten, és ez egy újabb csapást jelent számukra" - véli Kásler Péter.
Dupla járulékalap
A kereskedelmet érintő további intézkedés, hogy valamennyi cégnek az állami minimálbér legalább kétszerese után kellene járulékokat fizetnie - tekintet nélkül arra, hogy az alkalmazott mennyit keres valójában. "Meg tudom érteni, hogy milyen elképzelésből indultak ki: nagyon sok olyan cég van, ahol az alkalmazottaknak csak a minimálbért fizetik hivatalosan, a többit pedig feketén" - magyarázta, bár véleménye szerint a kereskedelemben a legtöbbször valóban igen alacsonyak a bérek. Kásler Péter: "Ezzel az összes vállalatot kategorikusan gyanúsítják meg adócsalással." A következmény pedig az lesz, hogy számos vállalat nem lesz képes betartani a 2006-os üzleti terveit. "Hosszú távra teljességgel lehetetlen tervezni, mert senki nem tudja, hogy meddig kívánják érvényben tartani az intézkedéseket" - véli a Penny Market ügyvezetője.
Versenyképesség rovására
A DUIHK aggodalma szerint az intézkedéseket végeredményben a magyarországi gazdasági környezet nemzetközi versenyképessége fogja megszenvedni. "A bérköltség még mindig az egyik leginkább meghatározó tényező a telephely kiválasztásánál a nemzetközi befektetőknek" - állapította meg Gabriel A. Brennauer. Szerinte Magyarországnak már úgyis az a híre, hogy drágább számos versengő befektetési helyszínnél, például a balti államoknál, Szlovákiánál vagy Romániánál és Bulgáriánál is. A közvetlen külföldi befektetésekre gyakorolt vonzerő csökken. "Ennek az országban már jelen lévő befektetőkre is meglehet a hatása" - véli Johannes Roscheck, az Audi Hungária Motor Kft., az ország legnagyobb befektetőjének pénzügyi igazgatója. "Például újabb magyarországi befektetéseknél a konszernen belüli pályázatoknál is rendszeresen érvényesülnünk kell más, kedvezőbb feltételeket kínáló helyszínekkel szemben Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában. Ez az emelkedő költségek miatt nehezebbé válhat."
Eljátszani a bizalom
Szerencsére igen széles társadalmi egyetértés van arról, hogy szükségszerűen tenni kell valamit, véli a DUIHK kijelölt ügyvezetője, Gabriel A. Brennauer. Ezt a megelőlegezett bizalmat nem szabad eljátszani. "A kormánynak világos perspektívát kell felmutatnia. Egy magával ragadó jövőképpel kellene egy hosszú távon hihető szcenáriót kommunikálni, amely hitelesen felmutathatja, hogy milyen eredmény áll a folyamat végén. " Magyarországnak felelősségteljes, követhető, hosszú távra irányuló gazdaságpolitikára van szüksége. Ez érinti többek között a társadalmi biztosító rendszereket, az önkormányzati reformot, a közigazgatás karcsúsítását és a versenyt fokozó adóreformot.
Magyarországnak fel kell ismernie és támogatnia kell az erősségeit az egyesült Európában. Brennauer úr így vélekedik: "A kormánynak jobban be kellene vonnia a partnereit a gazdaságból - mi mindenképpen készen állunk a konstruktív párbeszédre".