Gyakorlatilag tönkrezúzták a magyar napelempiacot

Sokan kongatták a vészharangot a lakossági napelemes rendszerek felett a hálózati visszatáplálás tavalyi felfüggesztésekor. Azóta kiderült, hogy az intézkedés ideiglenes és hosszú távon a napelemes projektekre csak csekély hatása van. Annál nagyobb lesz viszont a szaldós elszámolás év végi kivezetésének.

Aki azt is hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben nagyon sokan időt veszítettek, azt kockáztatva, hogy lemaradnak a szaldós elszámolás lehetőségéről. Utóbbi fogalom leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az áramszolgáltató ugyanazért az összegért veszi át a napelemek csúcsidőben termelt feleslegét, mint amennyibe a naplemente után használt hálózati áram kerül. Bár a jelenlegi, évi egyszeri leolvasással járó elszámolás jövőre meg fog szűnni, még a várhatóan helyette érkező havi szaldó is kedvező feltételeket jelent. Ilyen szerződés viszont régóta ismert módon legfeljebb idén december végéig köthető.

Gyakorlatilag néhány hete maradt a szaldós elszámolásban gondolkodóknak, mert ezúttal nem elég az igényt bejelenteni, üzembe is kell helyezni a rendszert a határidőig. Ismerve az áramszolgáltatók túlterheltségét, a július után megrendelt napelemrendszerek esetében nagyon kicsi esély marad arra, hogy azok még idén üzembe legyenek helyezve – figyelmeztet Kujáni Péter.

„Ha egy új rendszer nem tud visszatáplálni akár egy-másfél évig sem, akkor mindössze annyi történik, hogy a megtérülési idő ennyivel meghosszabbodik. Ennél jóval nagyobb kiesést jelent, hanem tudja a tulajdonos kihasználni a szaldós elszámolást.”

Azt a szakértők sem vitatják, hogy a változó elszámolás miatt a régi és az új napelem-tulajdonosoknak egyaránt tudatosabb energiafogyasztási mintákra lesz érdemes váltaniuk. Jövőre a nyári többlettermelés nem fogja tudni teljes mértékben fedezni a téli többletfogyasztást, így a helyes stratégia az önfogyasztás arányának növelése a visszatáplálás rovására. 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo