Fullasztó hőség: milyen gyakran kell lecserélni a légkondicionálót?

Míg a 2010-es évek elején a klímaberendezéseket szinte kivétel nélkül csak a nyári forróság enyhítésére használtuk, úgy ma már a technológia fejlődésének javarészt hűtő-fűtő eszközök érhetők el a piacon.

Garancia és karbantartás mindenek felett

Fontos, hogy mivel a piacon hatalmas a szórás, itt a minőségi eszközökről beszélünk, tehát vásárlás előtt mindig érdemes tájékozódni az eszköz paramétereiről. Mint azt Tóma János kiemelte: ők akár 10 év kiterjesztett jótállást is vállalnak a Gree magasoldalfali berendezésekre, mely egy más márkájú és mérsékeltebb árkategóriájú berendezés esetén csupán 5-7 évre terjed ki.

Mivel a forgalmazók önszántukból adják a meghosszabbított jótállási időt, így megtehetik azt is, hogy extra feltételeket szabnak. Ezek márkánként, kereskedőnként és akciós időszakonként is változhatnak, így ennek is érdemes utána nézni a klíma kiválasztása előtt. Ezek között szerepelhet a teljesség igénye nélkül, hogy a telepítést kizárólag regisztrált klímaszerelő végezheti, szabályos beüzemeléssel, számlával igazolva, vagy hogy a rendszeres klímakarbantartást számlával kell igazolni.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo