– Franciaország a harmadik legnagyobb tőkebefektető hazánkban, és elsősorban a francia multinacionális cégek képviseltetik itt magukat, míg például a német vagy az olasz területről a kis- és középvállalatok is. Számíthatunk-e változásra?

– Egyelőre valószínűleg nem, hiszen e téren évek óta nincs változás. Pontosabban: Franciaország úgy bronzérmes partnerünk, ha nem teszünk különbséget direkt és indirekt befektetés között, hanem minden olyan invesztíciót franciának minősítünk, ami Franciaországból indul, és mindegy, hogy Hollandián vagy Svájcon keresztül jut-e el hozzánk. Franciaország kereskedelmi kapcsolataira általában az a jellemző, hogy a nagy cégek hamarabb néznek túl az ország határain. A kis- és közepes vállalatok lassabban reagálnak; és való igaz, a német és olasz kisvállalkozások aktívabbak a franciáknál, mind az exportban, mind a tőkebefektetésekben. Ám ez érthető, hiszen mások a történelmi hagyományaik, és mások a mi hagyományaink is.

– A tőkebefektetések ágazati eloszlását hazánk felvevőképessége vagy inkább a francia kínálat határozza meg?

– A Magyarországon megtelepült francia cégek struktúrája ágazat szerint nagyon koncentrált. Ahol ugyanis jelen van a francia tőke, ott hangsúlyosan van jelen. Ilyen például a közműágazat. Ennek szintén történelmi oka van, mert Franciaországban erősek a közszolgáltatás területén működő magáncégek. De ugyanilyen erős a francia tulajdon a gyógyszeriparban vagy az autóimport területén; a három francia márka majdnem a piac 25 százalékát teszi ki. Ezzel együtt befektetési célpontként ma nincs kitüntetett érdeklődés Magyarország iránt, hiszen ugyanazt kínáljuk Franciaországnak, amit a többi környező ország.

– Jó példa erre fél éve a Peugeot-beruházástól való elesésünk…

– A Peugeot példája azért is érdekes, mert felmerült, hogy valóban pusztán üzleti okai voltak-e a nem magyarországi helyszín kiválasztásának. Pedig a tény, az tény: nálunk nem állt volna a Peugeot rendelkezésére elegendő szabad és képzett munkaerő. Tehát szembe kell nézni azzal, hogy a munkaerőpiacunk alkalmas-e egyáltalán ilyen nagyságrendű tőkeimport fogadására. Nyilván az is fontos, hogy vannak-e megfelelő adókedvezmények; de a munkaerőpiac állapota az elsődleges. Tartósan nem válhat el az igényektől a szakképzés. A gazdaság szereplői – és úgy gondolom, hogy a kormány is – osztják azt a véleményt, hogy olyan szakemberek kibocsátásáról kell gondoskodni, akikre a gazdaságnak szüksége van.

– A Raffarin-kormány terve a már említett áram- és gázszolgáltatás, valamint más szektorok további privatizálása. Elképzelhető, hogy ezek nemcsak befektetőket vonzanak majd, hanem maguk is új tőkebefektetési hullámokat indítanak el nálunk?

– Vannak olyan területek, ahol a magyar gazdaság liberalizációja előbbre tart, mint a franciáé, ilyen például a szolgáltatásoké. Ám a franciákat is köti az európai norma, tehát előbb-utóbb liberalizálniuk kell. De hogy ennek következtében „túlcsorog-e” külföldre a francia tőke? Nem gondolom, hiszen ezeknek az ágazatoknak a képviselői már itt vannak. S azért, mert megjelenik egy német vagy olasz versenytárs a francia piacon, nem valószínű, hogy erősebben koncentrálnának Magyarországra.

– Eddig a két ország együttműködéséről beszéltünk, pedig az Európai Unióban a hangsúly valamennyire eltolódik a regionális kapcsolatok irányába. A Loire-vidék és a Balaton környéke bortermelői kapcsolata már most is komoly múltra tekinthet vissza. Lesznek hasonlók?

– Nagyon komoly regionális együttműködések alakultak már ki. A francia kormány ezek segítésére hozta létre tíz éve a Magyar–Francia Kezdeményezések Szervezetét, és rajtunk kívül csak Lengyelországban alapítottak hasonló intézményt. Igen eredményes, hiszen majdnem minden megyénknek van közvetlen kapcsolata Franciaországgal. Továbbá Franciaország nagymértékben hozzájárult a közigazgatási egységek szakembereinek a képzéséhez, sok csereútra és tanulmányútra nyílott lehetőség az önkormányzati szakemberek és tisztségviselők számára. Egyébként a kamaránk is mindig az adott francia régió kamarájával igyekszik konkrét ügyekben a kapcsolatot tartani, legyen szó akár a Magyarországra irányuló befektetésekről, akár a magyar gazdálkodók érdekeiről.

– Ön szerint – és ezt nemcsak mint kamarai elnöktől, hanem mint a párizsi székhelyű Cegos csoport magyarországi leányvállalatának, a Cegos Tanácsadó és Training Kft. ügyvezetőjétől is kérdezem – milyen gazdaságpolitikai lépések szolgálnák leginkább a francia – és tágabb értelemben a nemzetközi – kapcsolataink érdekeit?

– Az országnak mindenképpen megérné többet költenie arra, hogy megismertesse a saját befektetési lehetőségeit. A kamarán belül jó pár olyan cég van, amely Magyarországot kiindulópontként kezeli délkelet-európai működéséhez. Most próbáljuk azt felmérni, hogy ezek a cégek jól érzik-e magukat ebben a minőségükben, tehát a magyar hatóság kellő segítséget ad-e ahhoz, hogy harmonikus rendszerben tudjanak dolgozni, most már az európai határokon kívülre. Azzal mi is egyetértünk, hogy ha a munkabérjárulékokat le lehetne csökkenteni, akkor minden versenyképesebb lenne. A kétoldalú kereskedelmet illetően pedig nagy szerepet kell, hogy kapjanak a magas szintűen feldolgozott, nagy hozzáadott értéket képviselő termékek, ezért itt elsősorban olyan technológiákat kellene bevezetni, amelyek elősegítik a piacbővülést. Nagyon sokat hallunk arról, hogy a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban elég sok a magyar alapanyagexport. Ha a magyar munkaerő már nem lesz annyira versenyképes, mint volt korábban, akkor új feldolgozási technológiákkal lehet hozzáadott értéket produkálni.

– Legendás a francia politika, gazdaság és kultúra diplomáciai összefonódása. Mi a szerepük a kamaráknak ezekben a stratégiai együttműködésekben?

– Mi úgynevezett magánkamara vagyunk, azaz a tagvállalatok akaratából jöttünk létre, és működésünk független mind a francia, mind a magyar államtól. Nincs és nem is lehet tehát olyan szerepvállalásunk, hogy az túlmutasson a saját tagjaink által elképzelt célokon. Ha a kérdés az, van-e olyan elképzelésünk, hogy szélesítsük a tevékenységünket, a válasz egyszerűen az, hogy nincs. Nekünk a magyar és francia tagok érdekeit kell megjeleníteni, ezt kell hangsúlyossá tenni, ha kell, érdekeiket megvédeni, és ebben a kapcsolatrendszerben kell mozognunk. Természetesen nem fedhetjük le száz százalékig a jelen lévő francia tőkét, hiszen nem mindenki a tagunk. Ugyanakkor a francia–magyar kamara 90 százalékban reprezentálja a magyarországi francia befektetőket. Az más kérdés, hogy tudunk arról, mit csinál a Francia Intézet Magyarországon, vagy tudunk arról, mit akar az ITDH például Franciaországban, és most fogunk együttműködési megállapodást kötni az ITDH-val és az IPOSZ-szal is. Természetesen a magyarországi Francia Intézet nem nélkülözi, nem is nélkülözheti a Magyarországon befektető francia cégek szponzori tevékenységét.



A francia-magyar kapcsolatokról bővebben a Piac és Profit 2003. augusztusi számában