Fontos határidő közeleg: autósoknak és vállalkozóknak is üzent a NAV

Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadó-határozatok. A több mint 3,5 millió érintett közül elsőként azok kapnak értesítést, akik letöltötték a NAV-Mobilt. A befizetési határidő április 15.

A határozatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikusan (cégkapura, vagy tárhelyre) küldi mindenkinek, aki regisztrált az ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra. Aki nem, az postán kapja meg a papírokat. A postai kézbesítések keddtől indulnak, az elektronikus levelek érkezése a tárhelyre pedig március 16-tól várható – hívta fel a figyelmet az adóhatóság. 

Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.

Érdemes használni a NAV gépjárműadó-kalkulátorát, amellyel már most – a határozatok megérkezése előtt – kiszámítható a fizetendő összeg.  

A gépjárműadót egyösszegben, április 15-ig kell befizetni.

Eddig egymillióan töltötték le az adóhivatal népszerű mobilalkalmazását, a NAV-Mobilt. Itt intézhető legegyszerűbben a gépjárműadó. Az applikációban ugyanis, amint a határozat megérkezett a tárhelyre, azonnal megjelenik a fizetendő adó, ami néhány kattintással rögtön rendezhető is.  

Ügyfélkapu+ vagy DÁP regisztrációval rendelkezők a tárhelyre érkezett határozatban szereplő link használatával is pillanatok alatt befizethetik a gépjárműadót.

A NAV Ügyfélportálján keresztül bankkártyával is rendezhető az adófizetés, valamint banki utalással a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovatban.  

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo