Folytatódik a munka: miről lesz szó a héten a parlamentben?

Az Országgyűlés ötnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben.

Az ülés hétfőn 13 órakor a közelmúltban elhunyt Korinthus Katalin korábbi MSZP-s országgyűlési képviselőre történő emlékezéssel kezdődik, amit napirend előtti felszólalások követnek.

Ezután teheti le képviselői esküjét a borsodi időközi parlamenti választáson mandátumot szerzett Koncz Zsófia, aki a Fidesz padsoraiban foglalhat helyet. A napirend elfogadását követően azonnali kérdések hangozhatnak el két órában.

Kép: Pixabay

Kedden a magyar tudomány ünnepére emlékezéssel indul az ülésnap, majd szavazásokat tartanak, amelyek során egyebek mellett pénzügyi jogharmonizációs célú változtatásokról döntenek.

A határozathozatalok után hat javaslat általános vitáját bonyolítják le. Terítékre kerülnek például a kormány foglalkoztatást és a fogyasztóvédelmet segítő javaslatai is.

Szerdán a november 4-i gyásznapra emlékeznek a képviselők. Az ülésnap napirendjén öt indítvány tárgyalása szerepel. Ekkor lesz szó a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának új jogállásáról szóló törvényjavaslatról, valamint meghallgatják az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tavalyi évről szóló beszámolóját.

A képviselők csütörtökön a kabinet otthonteremtési akciótervét véleményezhetik. Az Országgyűlés ülése november 9-én, hétfőn ér véget, amikor újra azonnali kérdések hangozhatnak el két órában.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo