Ferihegy még elszállhat

A kormány felhatalmazta az ÁPV Rt-t, hogy új, meghívásos pályázatot írjon ki, amelynek keretében az előző tender kapcsán benyújtott, legmagasabb szakmai pontszámot elért öt befektető kaphat meghívást.

A Fővárosi Bíróság szeptember 29-én született jogerős, a Budapest Airport Rt. privatizációjára vonatkozó pályázati felhívás érvénytelenséget kimondó határozatának megfelelően az ÁPV Rt. Igazgatósága úgy döntött, hogy a pályázati felhívást visszavonja, és erről értesíti a pályázókat. 

2005. május 31-i kormánydöntést követően az ÁPV Rt. június 6-án hirdetett nyilvános, prekvalifikációs szakasszal induló, kétfordulós pályázatot annak érdekében, hogy a Budapest Airport Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Rt. (BA Rt.) új többségi tulajdonosát kiválassza.

Az ÁPV Rt. közelményében tudatja, hogy továbbra is fontosnak tartja a ferihegyi fejlesztésekkel kapcsolatos kormányzati célok teljesítését, a befektetői érdeklődés és bizalom fenntartását, ezért megkezdte az új pályázati eljárás előkészítését, részletes konzultációt folytat a BA Rt. üzemi tanácsával és a munkavállalói érdekképviseletekkel. A szükséges egyeztetések után, rövid időn belül sor kerülhet az új pályázat kiírására.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo