Az erősödő forgalom és a reptér hatékonyságjavító intézkedései tükröződnek a pénzügyi eredményekben. A Budapest Airport Rt. árbevétele 2003-ban 3,1 milliárd forinttal, nyeresége 1 milliárd forinttal nőtt, megteremtve a pénzügyi alapot a beruházások elindításához. A társaság célja, hogy a ferihegyi repülőtér Közép-Európa kereskedelmi és logisztikai központjává váljon. „Milliók haladtak át az ismerős vörösréz kapukon, barátok, családok intettek búcsút, mosolyogtak vagy hullattak itt könnyeket. Érzelmek kötődnek az 1-es terminálhoz, amelynek megőrzése, egyben megfiatalítása időszerűvé vált” – mondta a „Reptéri retro” sajtótájékoztatón Hárskuti János, a Budapest Airport Rt. vezérigazgatója. A megőrzést az épület műemléki jellege, míg a felújítást a dinamikusan növekvő utasforgalom indokolják. 2003-ban 12%-kal emelkedett a repülőgép forgalom, 12%-kal az utasforgalom, míg 9%-kal bővült a cargo forgalom. Az utasforgalom amúgy 10 év alatt több mint a duplájára emelkedett, 2004 első negyedévében pedig 31%-kal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A gépmozgás idén elérheti a 100000-et, amelynek mintegy fele érkező járat.
Az 1941-ben megkezdett, de csak 1950-ben átadott Ferihegy 1-es terminál a maga idejében Európa egyik legmodernebb repülőterének számított. Mára azonban nem felel meg a növekvő utasforgalom követelményeinek. A felújítás – függően az engedélyezési folyamattól és a tervek elkészültétől – még az idén megkezdődhet. A Budapest Airport leghamarabb szeptemberben adja át a területet a majdani kivitelezőnek. A kivitelező kiválasztása az engedélyek és tervek birtokában, pályázat útján történhet. „Célunk az, hogy a jövő nyári szezonra egy megújult, 2-2,5 millió utas forgalmát lebonyolítani képes Ferihegy 1 várja az utazókat” – közölte Dr. Kepecs György, a BA Rt. elnöke. Az épület eredeti funkciójának megfelelően, a műemléki előírások figyelembe vételével újjávarázsolt létesítményben egy minden szempontból XXI. századi, korszerű és biztonságos terminál jön létre, amely megfelel a schengeni egyezmény követelményeinek is. Az átépítés után a teljes kapacitással működő terminál kétmillió utast fogadhat évente. Maximális kihasználtság esetén mintegy 1000 utast tud majd kezelni óránként. A mostani rekonstrukcióval teljesen megújulnak az épület gépészeti és elektromos rendszerei, a csatlakozó közművezetékek, valamint a légkondicionálás is. Az új terminálon a legkorszerűbb technológia szolgálja majd az utasok biztonságát és kényelmét. A repülőgépekre feladott csomagokat és kézi poggyászokat egy négylépcsős, röntgen- és hőfénykép-technológiás szűrőberendezés segítségével fogják ellenőrizni. A terminál minden szempontból megfelel majd a legmagasabb szintű nemzetközi biztonsági előírásoknak.
Felújítják a Ferihegy 1-es terminált
Még az idén megkezdődhet a forgalomnak 1950-ben átadott Ferihegy 1-es terminál modernizációja. A korszerűsítést az utasforgalom növekedése és a modern biztonsági követelmények indokolják. Jövőre várhatóan közel 6 millió utast fogad Ferihegy, ami 1 millióval haladja meg a 2003-as szintet. A low-cost forgalom ezen belül eléri majd az évi nyolcszázezret.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.