A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek volumenindexe 2004 első két hónapjában valamennyi régióban emelkedett – állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb gyorsjelentése. A legnagyobb mértékben (31,9, illetve 32,8%-kal) az észak-magyarországi és az észak-alföldi székhelyű szervezetek termelése nőtt. Egyébiránt a korábbi évek tapasztalata alapján a január-februári termelés az egész évinek mintegy 8%-a. A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének termelése februárban az előző évi nagyarányú visszaesést követően 33,1%-kal, évkezdettől 25,1%-kal nőtt. Az épületgépészeti szerelés termelése februárban 16,8%-kal, a befejező építésé 6,9%-kal volt magasabb, mint 2003 februárjában. A második hónapban mind az épületek, mind az egyéb építmények építése emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva (16,7 illetve 34,4%-kal).
Az építőipari vállalkozások 2004. februárjában 1,7%-kal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 12,4%-kal csökkent, az egyéb építményeké viszont 30%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A hó végi szerződésállomány volumene ennek ellenére 22,9%-kal kisebb, mint egy évvel korábban volt, ezen belül az épületek építésének szerződésállománya 25,8%-kal, az egyéb építményeké 21,1%-kal volt kisebb a 2003. februárinál.
Tavaly februárjához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 5,4%-kal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai szintén 5,4%-kal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 0,4%-kal voltak alacsonyabbak.
Építőipar: felemás évkezdés
Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön tevékenykedő építőipari cégek termelése nőtt a legnagyobb mértékben az év elején. Az ország egészét illetően az építőipari vállalkozások 2004. februárjában 1,7%-kal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.