Emelkedtek a mezőgazdasági árak

Emelkedett a mezőgazdasági termékek termelői ára márciusban, az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,8%-kal. A január–márciusi növekedés 14,5%-os volt. A ráfordítások ára 11,0%-kal haladta meg az előző év hasonló időszakáét. A termelők jövedelmi helyzete javult (3,3%).

2004. január–márciusban a gabonafélék árszintje − a rendkívül gyenge 2003. évi termés miatt − 76,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A növénytermesztési és kertészeti termékek ára 32,5%-kal emelkedett. Az étkezési búza kilogrammonkénti felvásárlási ára márciusban 46,00 forint volt, kissé mérséklődött a februári 47,30 forinthoz képest.
A burgonya ára 2003 első három hónapjához képest 49,3%-kal emelkedett.
A gyümölcsfélék árszínvonala lényegében nem változott a tavalyi első három hónapban mért értékhez képest.
A zöldségfélék ára idén az első három hónapban átlagosan 2,9%-kal csökkent, ezen belül a fejes káposztáé 29%-kal mérséklődött, a vöröshagymáé ugyanennyivel növekedett.
Az élő állatok és állati termékek ára 3,9%-kal csökkent. A vágóállatok termelői ára 1,3 %-kal elmaradt a 2003. január−márciusitól, ezen belül a vágósertés termelői ára 5,5%-kal csökkent (a tavalyi 19,1%-os csökkenés után), a vágóbaromfié 3,9%-kal nőtt. A tej termelői ára 12,1%-kal volt alacsonyabb, így átlagosan 62,00 forintot fizettek literenként a felvásárlók. A tyúktojás ára 10,2%-kal volt magasabb a 2003. január−márciusinál.
2004 első három hónapjában a ráfordítások között a takarmányok ára emelkedett a legnagyobb mértékben (24,6%-kal) 2003. január−márciushoz képest. Minden más ráfordítási tétel árnövekedése az infláció körüli vagy annál lényegesen alacsonyabb volt.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo