Eltűnt ezer ember Budapestről

Ennyivel csökkent a főváros lakosságszáma egyetlen év alatt.

A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult. Tavaly több mint 86 ezren döntöttek úgy, hogy másik otthonba költöznek a fővárosban vagy onnan kiindulva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az ingatlan.com az MTI-vel.

Csaknem 56 ezren Budapesten belül váltottak kerületet, Pest vármegyébe csaknem 17 ezren távoztak, országosan ez volt a legjelentősebb költözési irány. Ezzel szemben az agglomerációból 11 ezren települtek Budapestre. A főváros lakosságszáma közel ezerrel csökkent a lakóhelyváltoztatások miatt.

A fővárosi lakáspiac tavaly látványosan élénkült, a kereslet több hullámban élénkült, ismét emelkedni kezdtek az árak, ez erősítette a kiköltözési hullámot. A lakásárak és a fővárosi lakosságszám együtt hintázik: amikor az egyik jelentősen nő, a másik csökken, de ez fordítva is igaz.

A 2025-ös lakásárrobbanás hatására az ingatlanhirdetési portál szerint 2025-ben még többen költözhetnek ki Budapestről, bár a változást mérsékelheti, hogy a befektetők már kevésbé aktívak a lakáspiacon, ami visszaveti a keresletet, növelheti a saját célra vásárlók arányát.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo