Elszálltak az árak - évek óta nem láttunk ekkora drágulást

A havi inflációs mutató 2012 óta nem volt ilyen magas, a KSH jelentése szerint 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.

Azt lehetett sejteni, hogy az egy évvel korábbiakhoz képest durván dráguló üzemanyagárak miatt biztosan jelentősen megugrik az infláció, ahogy a szakemberek azzal is számoltak, hogy a dohánytermékek jövedéki adójának emelése is nagyot dob majd az árindex áprilisi értékén - írja laptársunk, az Mfor.hu.

Ha termékcsoportonként bontva nézzük meg az inflációs adatot, akkor kiderül, hogy a „két főbűnösnek” valóban az üzemanyagok és a dohánytermékek számítanak. Az egyéb cikkek, üzemanyagok termékcsoportba sorolt cikkek árai ugyanis a statisztikusok szerint átlagosan 14 százalékkal nőttek, amit egyértelműen az autósok bántak, hiszen járműüzemanyagok ára 39,2 százalékkal ugrott meg. A káros szenvedélyt űzők pedig több, mint 20 százalékkal fizethettek többet a cigarettáért. A szeszes italok, dohányáruk kategóriában szereplő termékek ára átlagosan 12,2 százalékkal nőtt.

Ha ezektől a termékektől eltekintünk, a mindennapi élet akkor is drágult. Az inflációs kosárban szereplő élelmiszerek ára ugyanis 2,4 százalékkal emelkedett. Ezen belül az étolajé 22,8, a büféáruké 7,8, a rizsé 7,7, a margariné 7,5, a liszté 7,4, a száraztésztáé 6,8, a cukoré, illetve a gyümölcs- és zöldségleveké pedig egyaránt 4,9 százalékkal lett magasabb. A sertéshús ára 6,9, a párizsi, kolbászé 1,6, a sajté 1,2 százalékkal csökkent. (Laptársunk, a Privátbankár Árkosár felmérése is hasonló folyamatokat jelzett előre.)

További részletek itt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo