Első lépésként 145 milliárd forint

A Sikeres Magyarországért programból vállalkozások, önkormányzatok és az agrárszektor szereplői kaphatnak támogatást. A cégek pályázataira 145 milliárdnyi új forrást biztosít a kormány.

Sikeres Magyarországért program segítségével friss fejlesztési forrásokhoz juthatnak a vállalkozók, az önkormányzatok és az agrárszektor szereplői úgy, hogy "egyidejűleg rendet teszünk abban a káoszban, amit a vállalkozásfejlesztések céljából meghozott sokféle intézkedés jelent" - mondtaKóka János. A minisztérium új honlapot elindított, amely a miniszter megfogalmazása szerint egy olyan "elektronikus forrástérkép", ahol valamennyi fejlesztési forrásról tájékoztatást kaphatnak a vállalkozók, az önkormányzatok, a civil szervezetek, de még az állami intézmények is.

A magyarorszag.hu tájékoztatása szerint a program teljes hitelkerete 410 milliárd forint. Ebből 60 milliárd jut önkormányzatoknak infrastrukturális fejlesztésekre, 40 milliárd agrárfejlesztésekre jut, a vállalkozásfejlesztési hitelprogram kerete 310 milliárd forint. A pénz nem új: 165 milliárd már eddig is a vállalkozók rendelkezésére állt, a kormány új forráskét 145 milliárd forintot jelölt ki.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo