Előbb-utóbb az állam nem tudja kifizetni a nyugdíjakat

A magyar nyugdíjasok bevételeinek több mint 86 százalékát az állam által kifizetett nyugdíjjáradék teszi ki az OECD elemzése szerint, vagyis a hazai időskorúak vannak leginkább kiszolgáltatva az állami nyugdíjrendszernek és az azt érintő demográfiai folyamatoknak. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár összegyűjtötte, hogy az állami nyugdíj mellett milyen forrásokra hagyatkozhatunk, ha szeretnénk kiegészíteni a nyugdíjunkat.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: PP

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet által készített listán Magyarországot Luxemburg, majd Belgium követi, mindkét országban 81 százalék körül alakult az állami juttatások aránya. Érdekesség, hogy az OECD országok együttes átlaga 58,5 százalék, ami azt jelenti, hogy több országban, nem az állami járadék jelenti az elsődleges bevételi forrást a nyugdíjasok számára, hanem inkább megtakarításaikra, vagy a nyugdíjat követő munkavállalásra támaszkodnak.

(A még aktív szülők felnőtt korú gyermekeinek 63 százaléka úgy véli, nem lesz majd pénze nyugdíjas szülei támogatására.)

Amíg Magyarországon a nyugdíjasok bevételeinek mindössze 2 százalékát teszik ki a különböző nyugdíjcélú megtakarításokból, például nyugdíjpénztári járadékokból származó bevételek, addig az OECD tag országokban ez az arány átlagosan több mint 17 százalék. Természetesen ehhez hozzájárulnak az eltérő nyugdíjrendszerek közötti különbségek is. Nálunk a nyugdíjasok inkább az állami nyugdíjra (86%) támaszkodnak, ami a mindenkori költségvetési helyzettől függ, mely felveti a hosszú távú biztonság kérdését.

A megtakarítások és az állami juttatások mellett a harmadik fontos bevételi forrás a 65 év felettiek számára a nyugdíj után is folytatott munka. Magyarországon ez az arány jelenleg 12 százalék körül alakul, ami azt jelenti, hogy a legtöbb nyugdíjas ma még nem vállal, vagy nem tud munkát vállalni.

„Az időskori anyagi biztonság eléréséhez elengedhetetlen, hogy már fiatalon, tudatosan készüljünk az inaktív évek kiadásaira. Várhatóan nem tudunk olyan mértékű megtakarításokat felhalmozni nyugdíjas korunkra, mint a nyugat-európai országokban élők, hiszen az aktív korúak jövedelmi viszonyai másképp alakulnak. De törekedni kellene arra, hogy enyhítsük a nyugdíjas kori megélhetés bizonytalanságát. Úgy véljük az OECD adatai fontos figyelmeztetésül szolgálnak, hiszen megmutatják, hogy a legtöbb magyar 65 év feletti lakos az államra bízza magát. Ezzel ugyanakkor kiszolgáltatják magukat a társadalmi és gazdasági trendeknek, ezek pedig jelenleg nem mutatnak kedvező képet, hiszen egyre kevesebbeknek kell eltartani egyre több nyugdíjast. Szakértők szerint is ez oda vezet, hogy nem tudja az állam fedezni a nyugdíjak kifizetését, csak abban az esetben, ha egyéb bevételi forrásra tesz szert. Azonban a boldog nyugdíjas évekről akár saját magunk is gondoskodhatunk, ha időben elkezdünk félretenni legalább havonta párezer forintot.”- vélekedett Nagy Csaba az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Még aki jól keres, annak sem lesz elég a nyugdíj
A jobban kereső magyaroknak is a negyede számít arra, hogy nyugdíjas éveiben a családja támogatására szorul majd – derült ki az Aegon negyedik nemzetközi nyugdíj-felkészültségi felméréséből. Bár a kedvezőbb jövedelmi helyzettel rendelkezők esetében a felkészültség jobb az átlagosnál, ez is csak éppen eléri a német vagy az amerikai szintet. Vészhelyzetre például a magas keresetű magyarok kétharmadának nincs terve.
 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo