Maga a versenyképesség, mint fogalom 1994-1995-ben nyert teret a gazdasági életben. Talán nem meglepő, hogy „szülőhazája” az Egyesült Államok, illetve nyugat-európai államokban volt. Az első két hazai kutatásra alapozva jól látható, hogy a honi cégek jogi és egyéb szabályozási környezetre vonatkozó megítélése nem változott az évek során – mutatott rá Czakó Erzsébet. A BKÁE vállalatgazdaságtan tanszék vezetője rámutatott: azért van szükség a mikroszintű (cégmélységben) elvégzett kutatásokra, mert nem az országok versenyeznek egymással az Unióban és azon kívül, hanem cégek, iparágak, termékek és szolgáltatások.

Az immár harmadik vállalati versenyképesség vizsgálatába 300 cég 1200 vezetőjét vonták be. Bár vannak a kérdések között átfedések, de külön „vallatták” a cég első számú vezetőjét, a pénzügyi, értékesítési és termelési igazgatót. Chikán Attila szerint csak így lehet árnyalt és átfogó képet kapni egy-egy cég helyzetéről és kilátásáról. A professzor szerint a rendszerváltás utáni remélt előnyök lassan szertefoszlottak és hazánk igen bizonytalan kilátásokkal csatlakozik az Unióhoz. Az ex-miniszter szerint ugyanakkor válságról koránt sincs szó.

A tapasztatok ugyanis azt mutatják, hogy magyar gazdaságot negatívan befolyásoló impulzusok a társadalmi-politikai szférából érkeztek Azaz a romlás fő oka a reformok elmaradásában keresendő. Az elmúlt évtizedben ugyanis a politika nem hajtotta végre az oktatás, az egészségügy, vagy éppen a közigazgatás átalakítását. Chikán úgy vélekedett, hogy a politika túlzottan áthatotta a gazdaságot, így az egymást követő elitek a stratégiai gondolkodást felcserélték a rövidtávú előnyök aprópénzére. Természetesen az is igaz, hogy e döntésben kényszerpályán mozogtak a kabinetek. Így például infláció letörése, az államháztartás hiány csökkentése szinte megoldhatatlan feladat elé a kormányokat.

A most zajló kutatásról szólva Chikán csak hipotéziseket tudott felvázolni. A multik életében a csatlakozás nem hoz érdemi változást, hiszen ugyanazoknak a sztenderdeknek kell megfelelniük majd, mint Németországban, Hollandiában, Ausztriában, vagy az Unió bármely államában működő hasonló vállalatnak. E csoportba tartozó cégeknek egy kérése lehet: „gazdaságpolitika hagyja őket békén” – hangsúlyozta a professzor. A közepes vállalkozások esetében az a fő kérdés, hogy mikor és miként tudnak „jelentős” céggé válni. Ez ugyanis szervezeti és szemléleti változások sorát vonja maga után.

Ide kapcsolódik az is, hogy milyen feltételek mellett lesznek képesek e vállalatok a nemzetközi ellátás lánc részévé válni. A világon ugyanis 1000 cégből 990 beszállító. Itt komoly szerepe lehet a gazdaságpolitikának, hiszen döntéseivel javítani, vagy rontani egyaránt tudja helyzetüket. E körben egyaránt hangsúlyos lehet a pénzromlás alakulása, valamint az árfolyampolitika alakítása. A kis cégek esetében a helyi közösségek ellátásában és életminőségének alakulásában van/lesz majd komoly szerepe. Ugyanis a fent említett területeken bármilyen hasznosak is e cégek hosszú távú gazdasági fejlődést nem lehet rájuk alapozni. Megerősödésük, további működésük sokkal inkább szociális-politikai szempontok alapján fontos az országnak.