Elképesztő, mennyit kérnek az albérletekért Budapesten

Tovább drágult a budapesti bérlakáspiac, az átlagos havi albérletár átlépte a negyedmilliós határt; miközben vidéken a tavalyi extrém áremelkedés után épp ellenkező trend rajzolódott ki, ott ugyanis csökkent a bérleti díj.

A fővárosban a téglalakások havi bérleti díja 259 ezer forintra nőtt, ami 9,9 százalékkal haladja meg a tavalyi éves átlagot – közölte Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója. A szakember arról is beszámolt, hogy a legnagyobb vidéki városokban 160 ezer forintos átlagértéken béreltek lakást az év első öt hónapjában, ami 4,6 százalékkal alacsonyabb a tavalyi átlagárnál.

„Ez az előző évi drasztikus áremelkedés korrekciójának tudható be, hiszen a legnagyobb vidéki városokban éves szinten tavaly 33 százalékkal emelkedtek az albérletárak” – árnyalta az idei vidéki árcsökkenést a cég vezérigazgatója.

Az idei bérbeadások alapján a fővárosi VI. kerületben a legdrágább lakást bérelni, ebben a városrészben átlagosan 339 ezer forint havi bérleti díj az irányadó. A II. kerület 335 ezer forinttal csak minimálisan marad el ettől árszinttől, a Rózsadomb és környékét az V. kerület 292 ezer és a XIII. kerület 290 ezer forinttal követi. A III. kerületi Óbudán 240 ezer, míg a XI. kerületben 234 ezer forint az átlagérték. Ennél kedvezőbb az árszint a VII. és VIII. kerületekben, ahol 225 ezer forint az átlag. A többi budai és belvárosi kerületben 200 ezer forint körül alakul az átlagos havi bérleti díj. A külső pesti kerületek a legolcsóbbak, ahol 180-200 ezer forintos bérleti díjat kérnek havonta.

Negyedmillió fölött a fővárosi albérletár
Negyedmillió fölött a fővárosi albérletár
Fotó: Depositphotos

A legtöbb kerületben emelkedtek a bérleti díjak (jellemzően 5-20 százalék között), azonban jó hír az egyetemistáknak, hogy az általuk kedvelt XI. kerületben tavaly óta nem változtak a bérleti díjak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo