A 20. század végére a tudástartalmak olyan sebességgel halmozódtak fel, hogy azt az egyén már nem képes feldolgozni. A Peter Senge elveszi alapján kidolgozott és világszerte hatékonyan működő tanuló- és műhelyközösségek viszont alkalmasak arra, hogy e kihívásnak megfeleljenek.
A közösségi tudásszint megemelésének szükségességét már Einstein is megfogalmazta: "Alapvető problémákat nem lehet a gondolkodásnak azon a szintjén megoldani, mint ahol keletkezésükkor mi magunk voltunk."
A jelen krízise azonban, úgy tűnik, túlterjed saját szervezetünkön vagy régiónkon, és láthatjuk, nemcsak helyi problémáról van szó, hanem globálisan jelentkező válságról, amely az egyéneket, szervezeteket és intézményeket egyaránt sújtja. A társadalmi problémák, a konfliktusok ennek a látható jelei. Gondoljunk csak az 1992-es a Los Angeles-i vagy a 2005-ös New Orleans-i vagy a még aktuálisabb párizsi lázadásokra, zavargásokra. Ezek az események arra emlékeztetnek minket, hogy a társadalmi rendszerek a látszat ellenére instabilak és törékenyek.
Rendszerszemlélettel
A MIT (Massachusetts Institute of Technology, USA) kutatói, Otto Scharmer, Peter Senge és társaik a szervezeti átalakulás és a tanuló szervezetek kutatásának folyamatában felismerték, hogy a legmagasabb szintű tudástranszfert - a rendszerszemléletű látásmód mellett - az emberi kapcsolatok szövedékében kibomló kollektív intelligencia által érhetjük el. A kollektív intelligenciának két definícióját is közreadjuk, hogy segítsünk a fogalom megértésében.
Pierre Levy, a kanadai Kollektív Intelligencia Kutatóintézet elnöke meghatározása szerint: "Az intelligencia olyan gondolkodási képességeink összességére utal, mint a percepció, a tervezés, a koordináció, a memória, a képzelet, a hipotézisek felállítása, az érdeklődés és a tanulás. A kollektív intelligencia kifejezés a csoport kognitív képességeire utal."
George Por meghatározása a következőképp hangzik: " A kollektív intelligencia a csoport fejlődési képességeire utal, arra, amely elvezeti a csoportot a magasabb szintű komplexitáshoz és integrációhoz az együttműködésen és az innováción keresztül."#page#
A 21. század globális problémáinak megoldása nem működhet hagyományos módokon, új megoldásokat kell a gyakorlatba áttenni, vagy a már létező módszerekből egy új megoldást kombinálni. Arra van szükség, hogy a csoportok, szervezetek felerősítsék, serkentsék kollektív intelligenciájukat, tudásökológiai rendszerüket folyamatosan életben tartsák. Ezek az önszerveződő, értékteremtő "tudásökorendszerek" három alkotóelemből táplálkoznak: Egyrészt az alkotó beszélgetések emberi hálózatából, másrészt a közösségek által létrehozott felismerésekből, inspirációkból, sikeres gyakorlatokból álló tudáshálókból, innovációkból, harmadrészt a mindkettőt támogató eszközökből és a valós és virtuális környezetet teremtő technológiai hálóból.
A kollektív intelligencia kikristályosodott elmélete, az úgynevezett U-elmélet Otto Scharmer, a MIT oktatója és a Society for Organizatonal Learning (SOL, www.Solintezet.hu) tagja nevéhez fűződik. Scharmer 1995 és 2005 között folytatott kutatása során több mint száz cég- és intézményvezetővel, multinacionális vállalatok vezető testületeivel konzultálva alkotta meg elméletét (Theory-U), amely a kollektív intelligencia hatékony eszköze lehet. Az U-folyamat ugyanis a kollektív vezetés módszertana, amely azt szolgálja, hogy a "jövőből tanulandó" közös alkotásban teremtsünk újat és innovatívat.
Szintről szintre
Otto Scharmer elméletében a megoldást a kommunikáció és ezen belül a meghallgatás, a megértés egyre mélyebb szintjeinek elérése jelenti egyéni, közösségi és intézményi szinten egyaránt.
A kommunikáció hagyományos szintje a letöltés/downloading (1. szintű figyelem), amikor megerősítjük a régi rendszereket, "kedvesek és empatikusak" vagyunk, azt mondjuk, amit partnereink hallani akarnak. Megszokásból hallgatunk, a múlt mintáit követjük. Amikor "letöltésszerűen" hallgatunk és veszünk részt a kommunikációban, semmi változás nem történik, a rendszerek maradnak a régiek, hacsak nem romlanak tovább.
Az előzőnél eggyel mélyebb szint a precíz hallgatás ( 2. szintű figyelem). Ekkor észrevesszük a különbségeket, már vitatkozunk. Kicserélhetjük különféle véleményeinket, de azért alkalmazkodunk partnerünkhöz. Elménk már nyitottabb, de figyelmünk központjában még a külsőségek: adatok és tények állnak. Megvizsgáljuk a kérdésekre adott válaszokat, összehasonlítjuk a kapott eredményeket az általunk ismert valósággal. A precíz hallgatás a tudományos vizsgálódás eszköze is.
A 2. szintet jól ismerjük. Magánéletből, munkahelyünkről, szervezeti életünkből, a médiából, a politikából, és még sorolhatnánk. A szükséges változást azonban az fogja meghozni, ha Bill O'Brien, a Hannover Biztosító ügyvezető igazgatójának felismerését magunkévá téve mélyebbre merülünk: "Egy intervenció sikere a közbenjáró személy benső állapotától függ."
Ruzsa Ágota és Strenner Szilárd, SOL Intézet
Teljes cikk a Piac és Profit Magazin nyári számában.
