A pesszimista forgatókönyv szerint – amely a jelenlegi kibocsátási trendek változatlanságával számol – a század végére akár meg is duplázódhat a zivataros napok száma, és évente akár 34 ilyen nap is lehet a jelenleg megfigyelhető 18 helyett. Ezzel szemben egy kedvezőbb, a párizsi klímacélok teljesülését feltételező szcenárió szerint csak néhány nappal nőhet meg a zivataros napok száma. A kutatók hozzáteszik: önmagában az, hogy megnő a zivatarpotenciál – vagyis a légköri feltételek alapján számított esélye annak, hogy zivatarok alakuljanak ki –, még nem jelenti automatikusan azt, hogy minden évben több zivatar is lesz.

Ehhez a megfelelő időjárási helyzet és elegendő nedvesség is szükséges, ugyanakkor a klímaváltozás éppen ezeket a feltételeket alakítja át: a melegebb levegő több nedvességet képes tárolni, ami kedvez a zivatarok kialakulásának, miközben a hosszabb száraz időszakok és a gyakran kiszáradó alsó légrétegek csökkenthetik is a zivatarok esélyét. Így a klímaváltozás nemcsak a zivatarok gyakoriságára, hanem azok intenzitására és térbeli eloszlására is hatással lehet.

A kutatás nemcsak az országos átlagokra, hanem a zivataros napok területi eloszlására is kitért. A jelenlegi éghajlati viszonyok között az Északi-középhegység és a Tiszántúl térsége emelkedik ki a nagy zivatarpotenciálú napok gyakoriságával, de a délnyugati országrészben is megfigyelhető egy kisebb lokális maximum, amit az Adria felől érkező zivatarláncok is elősegítenek. Ezzel szemben Északnyugat-Magyarországon számítanak a legkevésbé zivatarosnak az évek. A jövőre vonatkozó szimulációk szerint, különösen a pesszimista forgatókönyv esetén, a zivataros napok számának növekedése leginkább a Duna–Tisza köze, valamint a nyugati és délnyugati területeken lehet jelentős.