Egyre nagyobb összeget vesznek fel a magyarok, de egy fontos hitel bedőlt

Idén januárban 84,33 milliárd forintot tett ki az új személyihitel-szerződések szerződéses összege, ami 13,9 százalékkal múlta felül a 2025 azonos időszakában kihelyezett hitelösszeget – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ez alapján tehát biztatóan indult 2026, igaz, a januári kihelyezés ezúttal elmaradt a decemberitől, pedig jellemzően ennek a fordítottja szokott igaz lenni – írja közleményében a Bank360.

Januárban eddigi története legrosszabb havi eredményét produkálta a munkáshitel is, amely esetében mindössze 5,78 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött szerződések összege. Ez 38,6 százalékkal maradt el a 2025. januári 9,41 milliárd forinttól, a tavaly februári, abszolút csúcseredménynek számító 28,57 milliárd forintnak pedig csupán a 20,2 százalékát teszi ki az idén januári eredmény.

A munkáshitellel kapcsolatban azt is érdemes megemlíteni, hogy a bő egy éve létező konstrukció esetében egy folyamatosan csökkenő trend figyelhető meg a havi kihelyezést illetőleg. A mából visszanézve még jelentősnek számító, tavaly február-márciusi eredményeket követően a havi kihelyezés összege többé már nem érte el a 20 milliárd forintos szintet, és május volt az utolsó hónap, amikor az még meghaladta a 15 milliárd forintot. A 10 milliárd forintos szintet utoljára szeptemberben sikerült meghaladnia a konstrukciónak, és ha a trend folytatódik, akkor elképzelhető, hogy hamarosan már az 5 milliárd forintos szintet sem sikerül tartani.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo