Így idén nyáron míg a paneleknél átlagosan a már említett 3,2 százalék, addig a családi házaknál 6,8 százalék volt lealkudható az eladók igényelte összegből. Az „árstabilitást” tekintve e két csoport között helyezkednek el a nem paneltechnológiával épült lakások, a maguk átlagosan 3,9 százalékos „alkuképességével”, ám a nyár folyamán éppen ezek alkuképessége nőtt a legnagyobb léptékben. Amíg például a megyei jogú városokban tavasszal még átlagosan csak 3,5 százalékot kényszerültek engedni az eladók, addig nyáron már 5,2 százalékot. Azaz a vevők alkuval elérhető nyeresége negyed év alatt mintegy másfélszeresére nőtt.
Az ártartást illetően a különböző településtípusok között kialakult nyári sorrend hasonló a korábbi időszakokéhoz. A fővárosi ingatlanok árazása a legpontosabb, illetve vélhetően a kereslet is itt a legerősebb, azaz itt van a legkisebb tere az alkunak: átlagosan mindössze 3,1 százalék. A megyei jogú városokban már jóval többet lehet fogni egy adásvételen, 4,9 százalékot. A kisvárosok és a községek még ennél is nagyobb jutalmat kínálnak az ügyes vevőknek, ezekben ugyanis az átlagos alkunyereség 6,4 százalék, illetve 7 százalék.
A nyár legnagyobb alkui is jellemzően felújítandó községi házakhoz kötődnek. Van közöttük olyan, amely végül az utolsó meghirdetett árnak mindössze a feléért kelt el, bár ezzel a – százalékosan rekordnak számító – alkuval is csupán 1 millió forintot takaríthatott meg a nógrádi vevő. Általában is igaz – tekintsünk az ország bármely tájára –, hogy a legnagyobb arányú végső árengedménnyel megszerezhető ingatlanok között csak elvétve van 10 milliónál drágább.
